Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Puskás Attila: Szempontok a Trentói zsinat dogmatikai tanításának értelmezéséhez
Szempontok a Trentói zsinat dogmatikai tanításának értelmezéséhez 85 meg a hit középpontját és az egyházi élet kritikai zsinórmértékét, s ezzel az evangéliumi-reformátori alapvetéssel állította szembe a cselekedetekből származó megigazulás keresztényellenes tanát és gyakorlatát, melyet a pápista álláspont lényegi magjának tartott.25 A Trentói zsinat megigazulásról szóló dekrétuma azonban világosan kifejtette, hogy a „pápista” Egyház vallja a Krisztus érdemeiért, Isten irgalmából és ingyenes kegyelméből történő megigazulását a bűnösnek, s ezzel elhárította a lutheri vádat, elutasítva a katolikus gondolkodás alapformájának a cselekedetek általi megigazulás tanával való beazonosítását. Maga a zsinat azonban nem foglalkozott az egyetlen, végső alapdifferencia kérdésével. Kánonjaival a konkrétan vitatott teológiai kérdésekben jelezte a tanbeli különbségeket és ellentéteket a katolikus és a reformátori álláspont között, ám nem kereste ezek végső magyarázó elvét. Tanításának általános és belső logikáját mindenesetre meghatározta a reformátori „sola” típusú gondolkodással szemben „et-et” típusú gondolkodási forma, ám erre nem reflektált kifejezetten, kivéve a Szentírás és a Tradíció viszonyának meghatározását.26 Mindenesetre a zsinat utáni időkben a katolikus és a protestáns „forma menüs” különbsége egyre élesebbé vált, sokszor úgy tűnt, hogy nemcsak különbségről, hanem egyenesen ellentétről van szó, mely egy trentói-katolikus és egy reformátori teológiai gondolkodás- mód között feszül. Az éles kontroverzteológia erre a tanúbizonyság. Feltehetjük azonban a kérdést: valóban áthidalhatatlan szakadék húzódik a két alapszemlélet között? S egyáltalán, ha létezik a kétféle „forma mentis”, miben ragadható meg a közöttük lévő alapdifferencia, s valóban egy ilyen alapkülönbségből eredeztethető minden tanbeli különbség és ellentét? A katolikus és protestáns gondolkodási forma közötti alapvető különbség kutatása, a konfessziók sajátos morfológiájának és szimbolikájának az össze25 Harding Meyer, „Die Frage und neuere Erörterung einer katholisch/evangelischen „Grunddifferenz”, in Harding Meyer, Versöhnte Verschiedenheit, Aufsätze zur ökumenischen Theologie II, Lembeck/Bonifatius, Frankfurt am Main/Paderborn 2000, 130. 26 „A szentséges, egyetemes és általános Trienti zsinat ... mindig szem előtt tartva azt a célt, hogy a tévedések kiküszöbölésével maga az evangélium tisztasága megőrződjék (puritas ipsa evangelii) az Egyházban, mely egykor a próféták által a szent iratokban megígértetett, s melyet a mi Urunk Jézus Krisztus előbb saját szájával hirdetett és azután apostolainak megparancsolta, hogy mint minden üdvös igazság és erkölcsi fegyelem forrását (tamquam fontem omnis et saluta- ris veritatis et morum disciplinae) minden teremtménynek prédikálják (vö. Mk 16,15); és elismerve, hogy ezt az igazságot és fegyelmet (hanc veritatem et disciplinam) írott könyvek és (et) íratlan tradíciók tartalmazzák, melyek, miután az apostolok magának Jézusnak a szájából hallották, vagy maguk az apostolok a Szentlélek diktálására mintegy kézről kézre áthagyományozták, egészen hozzánk eljutottak...”. DH 1501. A reformátori sola scriptura elvvel szemben tehát a zsinat tanítása szerint írott könyvek és íratlan tradíciók tartalmazzák az evangéliumot, mely minden üdvös igazság és erkölcsi fegyelem forrása.
