Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Török Csaba: Bűnösség és szentség ma - A tettes nélküli tettek birodalmában
Bűnösség és szentség ma 71 7. A MAGÁRA MARADT EGYHÁZ A fentebb elmondottaknak van egy sajátos következménye: korunk Egyháza végtelenül magányosnak mutatkozik mind a bűnösség, mind a szentség szempontjából. 1) Az Egyházat megrázó botrányok, a szexuális és egyéb visszaélések, a kiszivárogtatások mind elénk állították a bűnösség megkerülhetetlen tapasztalatát. A hatásokat ad extrám már sokan elemezték. Azonban ad intram van egy vonulat, ami nagyon (és fájdalmasan) elgondolkodtató. Egy nehéz helyzetben, amikor Krisztus hívő közössége a megvetés, az undor, a támadás céltáblája lett, maguk a tagjai is elhagyták őt. A legtöbb hívő biztos távolságból szemlélte az eseményeket, sőt olykor maga is csatlakozott az Egyház elleni (olykor bizonyos mértékig s meghatározott részben jogos) támadásokhoz. De ki érezte úgy, hogy ennek a bűnös Egyháznak ő is tagja? Lehet, hogy nem követett el olyan borzalmas bűntetteket, mint azok, akik a sajtó nyilvánossága elé kerültek - de végső soron ő is bűnös ember, s az Egyház őmiatta is bűnös, még ha erről nem számol be a média, és egyedül csak Isten meg a gyóntatója tud. Sokfelé általános volt a jelenség, hogy a bűnös Egyházat a tagjai magára hagyták. Márpedig lehetek-e valóban tagja Krisztus testének, ha az „egy tag által minden tag beteg” (vő. 2Kor 12,26) tapasztalatából kizárom önmagamat? Nem azt jelenti-e ez, hogy nem az Egyház valóságával, hanem csak annak ideáljával vállalok közösséget? De ha ilyen álomkép-szerű a kötődésem, akkor vagyok-e még eleven vessző az egyetlen szőlőtövön (vö. Jn 15,1-17)? Felvállalom-e majd a jogtalanban és igazságtalanban (s ily módon akár a vértanúsághoz vezetőben) is a közösségemet az Egyházzal (és általa Krisztussal, vö. Jn 5,18-27), ha a jogosban és igazságosban ilyen könnyen kivonom magam alóla? Lehetek-e majdan a megdicsőült, a totálisan szent Egyház tagja, ha itt és most elzárkózom attól, hogy felvállaljam a bűnös Egyházzal való közösségemet? Nem egy újabb arca ez a tettes nélküli tett világának? Az Egyházban bűn van - de ki vállalja (fjei, hogy ő maga megvallottan bűnös legyen az Egyházban? 2) Az életszentség korunkban is tapasztalható ragyogó példái csodálatosan tükrözik Krisztus örök fényét. Ám az Egyház mintha nem kapna ezekből a sugarakból. Szentjeink „sztárolása” nagyon sokszor kizárólag az ő személyükre vonatkozik, de semmi köze nincs az Egyházhoz. Csak hogy egy magyar példát említsünk: egyrészt túlcsorduló rajongás övezi Böjté Csaba ferences atya joggal elismert és valóban szent művét - de emellett újra és újra visszhangzik a vád, hogy a Katolikus Egyházat csak a pénz, a hatalom érdekli, és senkin nem segít. Nem zárja-e ki logikailag egymást a két állítás?
