Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Török Csaba: Bűnösség és szentség ma - A tettes nélküli tettek birodalmában
Bűnösség és szentség ma 61 Első helyen talán a psziché tudományát említhetjük meg. Thomas Szász, az Egyesült Államokban élő, magyar származású elismert pszichiáter professzor provokatív címet viselő könyvében (Pszichiátria: a hazugságok tudománya) lényegre törően fogalmaz: „[Freudnál] ...a cselekvő felelősségének eltörlése a helytelen cselekedet betegségnek tekintése által korábbi, mint a pszichoanalízis feltalálása...”.10 Ez az a pillanat, amikor „tudományosan” is megszületik a „tettes nélküli tett” gondolata: elénk áll az ember, aki cselekszik, de cselekvéséért nem felelős. Hogy itt nem csak íróasztali elméletről, hanem az egész korszellemet meghatározó gondolati elemről van szó, azt mutatja megannyi mindennapi jelenség. Uralkodóvá vált az a nézet, hogy az emberek nem vonhatók felelősségre a tetteikért. A gyermekneveléstől kezdve az óvodai-iskolai pedagógián át a felnőtt emberek egymáshoz való viszonyáig megannyi formában tapasztaljuk, hogy a tettért való felelősségvállalás (sőt, akár pusztán csak a tett felvállalása) a köz gyakorlata szerint nem várható el a tett elkövetőjétől, a büntetés, a jóvátétel gondolata pedig (épp mert nem engedi eltűnni a tettest) olykor egyenesen negatív konnotációval bír. Mindezt sajátosan tapasztaljuk meg a jogrend, a bíráskodási gyakorlat, illetve annak közvélemény általi értékelése terén. Mára egész sor, az elkövető személyét a tett felelőssége alól való felmentés (vagy a felelősség enyhítése) céljából vizsgáló tényező lett része az igazságszolgáltatásnak: a befolyásoltság esetei, az enyhítő tényezők, a pszichológiai vagy pszichiátriai szakvélemények a tárgyalás során. Ezzel együtt megváltozott az „igazságosság retorikája” is. Míg az ókorban az igazságosság gondolata - ebben a szövegösszefüggésben - eredendően az áldozat valóságából indult ki (a tett elemzéséből kiindulva a bűn által megsebzett egyensúly helyreállításának, a tevőleges jóvátételnek a rendkívüli és olykor egészen drasztikus fontossága), ma sokkal inkább az elkövető felé fordulunk (az elkövetés okainak, motivációinak, az elkövető szándékának, mentális státuszának, befolyásoltságának elemzéséből kiindulva keresni a megfelelő kiszabható büntetést). Ez egyrészt helyes és üdvözlendő, hiszen lehetővé teszi azt, hogy a büntetés (már amennyire lehetséges) ne külsődleges (túlzóan objektiváló-pusztán kirovó) legyen, hanem megjelenjen benne a bűnelkövető személyére vonatkoztatott jobbítás szándéka is. Másrészt azonban - és ezt nem egy esetben a komoly közfelháborodás is mutatja - a tettes pszichológiai alapú felmentése a tett elkövetéséért viselendő felelősség alól azt eredményezte, hogy az igazságosság gondolatába vetett társadalmi bizalom végletesen megsebesült. A bíráskodási gyakorlat az esetek egy részében azt a benyomást keltheti, hogy (legalábbis 10 Szász, Th., Psychiatry: The Science of Lies, Syracuse (NY) 2008, 29.
