Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Török Csaba: Bűnösség és szentség ma - A tettes nélküli tettek birodalmában
60 Török Csaba kötelezettebben fordultak az „én” felé, megmenteni azonban egyikük sem tudta. Fokozatosan és egyre jobban eltűnt a szemeink elől. Hiszen minél inkább az „én”-t keresték, annál inkább az egyén ön-azonosságában vélték felfedezni alanyiságunk megalapozhatóságát. Ez azonban igen furcsa helyzetet eredményezett, hiszen a klasszikus metafizikai gondolkodásban a totális önazonosság, a lét és a lényeg identitása csakis az Abszolútumról volt elmondható. Ha tehát az „én” valóságosságát az önazonossága felől akarom megközelíteni, akkor tulajdonképpen egy „mini-abszolútumot” képezek belőle. Csakhogy - miként erre Kolakowski nagyon helyesen rámutat - ebben a pillanatban egy kikerülhetetlen ellentmondásba botlom: az ön-azonossággal járó egyediség pontosan ellentétes módon határozható meg az Abszolú- tum és az „én” esetében. Az Abszolútum egyedi, mert végtelen, határtalan, szenvedhetetlen és időtlen; „én” azért vagyok egyedi, mert én magam vagyok a határ, a tiszta időlegesség. És nem azért vagyok szükségszerű, mert „énem” ideája kizárja nem-létemet vagy eredettel bírásomat, hanem azért, mert egyedül önmagam által ismertként képtelen vagyok felfogni akár hiányomat, akár az okot, amely létbe hívott engem.8 Mit jelent mindez végső soron? Hogy „az »én« szónak bár van jelentése, nincs vonatkozása”,9 vagyis mindannyian értjük, mit mondunk akkor, amikor kimondjuk „én”, ám ennek a szónak mégsincs semmiféle belehorgony- zottsága a valóság rendjébe. Míg Nietzschénél még mondhattuk azt, hogy a tettest erőszakkal tüntetik el a szemeink elől, itt már azt kell kijelentenünk, hogy a tettes szépen és csöndben eltűnik a látóterünkből. 4. A TETTES ELVESZTÉSÉNEK ARCAI A fenti hatalmas szellemtörténeti folyamatok nem egy kifejezett módon, egyetlen modell szerint játszódtak le az egyes nyugati kultúrák eltérő szintjein. Megannyi útja és módja volt (van) annak, hogy a felelősségteljes, szabadságával tudatosan élő emberi alany eltűnjön a szemeink elől. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kultúránk igen találékony volt azon a téren, hogy újra és újra, eltérő szövegkörnyezetekben fedezze fel a tettes nélküli tettet. 8 Uo. 68. 9 Uo.