Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Török Csaba: Bűnösség és szentség ma - A tettes nélküli tettek birodalmában
58 Török Csaba gyengeség okozza, s ez a távolság - amennyiben az erős útnak indul, hogy emberfeletti emberré váljon - csak tovább fog nőni, de ez így van rendjén. Ekként értjük meg a jelen írásunk bevezetőjéül szolgáló idézet utolsó mondatait: „Az erkölcs elhagyása, hogy úgy mondjam: maga-elhagyása, - nevezzük így azt a hosszú titkos munkát, mely a legfinomabb, legbecsületesb, sőt leggonoszabb lelkeket kipróbálni hivatott”. A finomság az (arisztokratikus) távolságra, a becsületesség az (átértékelt) értékre és erényre, a „leggonoszabb” jelző pedig az akaratra, az erőre utal. Az erkölcs elhagyásának az útján pedig végül a tett és a tettes kettőssége is a hátunk mögött marad, mígnem csak és kizárólag az akarat (az erő) áll majd előttünk. Ennek a látásmódnak a XX. századi hatástörténete világos, kristálytiszta - és mennyire borzalmas végiggondolni azt! Hiszen az erő és akarat által átértékelt értékek ünneplése a szélsőjobboldali diktatúrákban a legszörnyűbb népirtáshoz vezetett civilizációnk történelmében, az erény hátrahagyása pedig létrehozta a legembertelenebb világot a szélsőbaloldali rezsimek uralma alatt. Mindeközben pedig elveszett a tettes, aki akár így, akár úgy, elbújt a kollektívában, aki a „csak parancsot teljesítettem” undorától a „mindenki ezt csinálta” borzalmáig széles skálán mozogva vetkőzte le magáról annak igényét, hogy cselekvése a személyesen megélt szabadság tette legyen, magával vonva ennek minden felelősségét. 3. A TETTES ELVESZTÉSE - MÁSODIK FELVONÁS A Nietzsche által meghirdetet (anti)morális program agresszív módon haladt előre. Volt azonban egy másik fontos filozófiatörténeti szál, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül, amikor a tettes elvesztéséről szólunk, s amely sokkal finomabban, mondhatni észrevehetetlenebbül vonta ki a talajt az emberi (tudatos, szabad, morális felelősséggel felruházott) alany alól. Husserl fenomenológiájáról van szó. Leszek Kolakowski kemény kritikát fogalmaz meg a freiburgi professzor ellenében, amelyet érdemes hosszabban idéznünk: Egykor Descartes megalkotta a gondolkodás aktusából a szubsztanciát, s úgy képzelhette, hogy ez az értelem, a világegyetem egy darabkája, nem igényli, hogy kiterjessze önmagát a szándék mozgásával a tárgy felé [....] az ön-ismeret aktusában jut el önnön létének biztosítékáig. Husserl számára azonban az ego nem mozdulatlan dolog: a valami felé való irányulás az én konstrukciójának elidegeníthetetlen tulajdonsága.
