Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Vaz, Armindo dos Santos - Török Csaba (ford.): "Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek,szent vagyok" - A szentség a Biblia értelmezésében
Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok” 29 A „szent” az első - vagy legalábbis az egyik első - ismertetőjegye a bibliai Istennek, olyan szó, amellyel jobban, mint más kifejezésekkel, személyesen és név szerint meg lehet szólítani őt. A „szent” (quados) jelző világosan elkülönül a másik bibliai fogalomtól, a „dicsőség”-től (quabőd). Ez ugyan kapcsolódik a „szent” fogalmához; mégis annyiban vonatkozik Isten személyére, amennyire ő az önmagán kívüli világ felé fordul, és ily módon kinyilatkoztatja magát az embereknek. A dicsőség Isten visszfénye, Isten szentségének a pompája és ragyogó fényessége. A quados ezzel szemben az Istenség belső lényére utal. Isten szentsége nem más, mint lényének csodája, sokkal inkább, mint sokrétű tevékenykedése. Ha az Ószövetség felé fordítjuk tekintetünket, akkor azt látjuk, hogy ott a szent kifejezést abszolút értelemben csakis Istenre alkalmazzák. Minden más (Izrael, a Templom, az idők, a személyek, a papok, a kultikus tárgyak, a „szent írások”) csak annyiban nevezhetők szenteknek, amennyiben részesülnek Isten kizárólagos szentségében, amely jelenvalóvá válik az emberi világban, és amely azokkal osztja meg magát, akik közel állnak az Istenhez. Istent szentnek hívni azt jelenti, hogy őt egy soha teljességgel meg nem ragadható titokként írjuk le: ő meghalad mindent, ő teljességgel más, mint bármi, ami látható, megismerhető, és bármi, amit meg lehet magyarázni a puszta ésszel. Ez mégsem jelenti azt, hogy ő távoli vagy teljességgel elemelkedett lenne. Ő egyszerűen a „teljesen másmilyen”, elérhetetlen, mivel teljesen más, mint minden egyéb, amit a hit úgy ismer, mint általa alkotottat. Sem nem azonos a világgal, sem nincs elválasztva tőle. Túl van a világon, így van a világban. Ezt a túlnan valóságot akarja kifejezni a Biblia, amikor azt mondja, hogy Isten szavával teremtette a világot („Isten mondta”, és a dolgok létezni kezdtek3): megérinthetetlen marad, továbbra is különböző a világ dolgaitól, teljességgel az Úr. Egyetlen összeköttetése a világgal szava. Ez azonban azt jelenti, hogy ha a hit szimbolikus nyelvén teremtőinek nevezi Isten szavát, akkor ezzel egyszersmind kifejezésre juttatja Isten szentségét is. A hit megkülönböztet mindent, ami van, Istentől, és mindenek léteként szemléli őt, amiknek ily módon ő adja meg a végső értelmét. A szent eredetileg olyasvalamit jelöl, ami megelőz bárminemű erkölcsileg értékelhető magatartást. Ekként meghatározhatja a magatartást és ki is válthatja azt. Az intés, amelyet Istentől hallunk: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok”, mégsem elsősorban egy erkölcsi normára 3 Ter 1; vö. Zsolt 33,6; 148,5; Jób 28,25; Bölcs 9,1; Jn 1,1-3.