Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Schlögel, Herbert - Török Csaba (ford.): Az Egyház szentsége és bűnössége - Morálteológiai vázlatok
Az Egyház szentsége és bűnössége 11 Nem arról van itt szó, hogy vádaskodunk, vagy panaszkodunk az állapotokra, hanem kísérletet teszünk egy józan helyzetleírásra, hogy ebből óvatos következtetéseket vonjunk le. Morálteológiai szempontból a bűn és ezzel kapcsolatban a kiengesztelődés és a megbocsátás értelmezését kell szemügyre vennünk. Az olyan jellegű bűnök esetében, amelyeket az Egyház bűnösségével kapcsolatban megemlítettünk, az objektív oldal áll az előtérben, mivelhogy itt különösen is súlyos, objektív módon megállapítható vétkekről van szó. Kevésbé veszik figyelembe a bűn másik oldalát, vagyis a személyes történést, amely a bűnt a maga sokrétű, Istenhez, embertárshoz s önmagunkhoz való viszonyában juttatja kifejezésre. Hogy szembe tudjunk nézni a bűn valóságával, fontos, hogy tudjuk: Isten megbocsátásra való készsége hordoz minket, s az ő szentsége irgalmasságában mutatkozik meg, és „az Egyház szentsége mindig csak megbocsátásból áll” (Otto Hermann Pesch). Ezen pozitív előjel nélkül lehetetlen volna a bűnnel mint egzisztenciális valósággal szembesülni. „Csakis az Istennél elnyerhető megbocsátás hitben megragadott bizonyossága teszi lehetővé a bűnös számára, hogy beismerje bűnét; a megbocsátás kilátása nélkül lehetetlen lenne számára, hogy teljes komolyságával felfogja önnön bűnét”.18 A bűn éppen abban áll, hogy az ember vonakodik az Istennel és az embertársakkal való kapcsolatgazdag viszonyban élni. A bűn esetében ugyanis elsődlegesen nem egy norma vagy parancs megszegéséről van szó, hanem annak eltérő intenzitású megtagadásáról, hogy kapcsolatba lépjünk Istennel és a másik emberrel. Ebben az értelemben beszélhetünk úgy is a bűnről, mint „az Istennel vagy a másik emberrel való személyes kapcsolattal szembeni ellenállásról, vagy az Isten és a másik ember iránti (önszeretetünk mértéke szerinti) szeretettel szembeni vonakodásról”.19 A múlt század ’80-as évei óta a latin-amerikai felszabadítási teológiából származó „bűn struktúrái” kifejezés gyökeret vert a (morál)teológiai és tanítóhivatali nyelvezetben. A bűn struktúrájának alapját az egyéni bűnök képezik, s II. János Pál pápa Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklikájában (1987) ezek közé számítja az önzést, a rövidtávú gondolkodást s az ezzel kapcsolatos téves politikai értékítéleteket, az oktalan gazdasági döntéseket, 18 Schockenhoff, E., Erlöste Freiheit. Worauf es im Christentum ankommt, Freiburg i.Br. 2012, 102. 19 Sievernich, M., Sünde / Soziale Sünde. Individualethik, in Eicher, P. (szerk.), Neues Handbuch theologischer Grundbegriffe, Bd. 4, München 2005, 203-207, itt: 205.
