Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 1-2. szám - A család - Wendel, Saskia - Török Csaba (ford.): A virtuális realitás és a mindent meghatározó valóság, amelyet Istennek nevezünk
80 Saskia Wendel módszertani szerepe volt; az elmélkedések célja az volt, hogy a filozófus felmutassa általuk a megismerés kétségbevonhatatlan alapját, amely mentes a csalatkozás mindenféle formájától: „ego sum - ego existo".7 Descartes számára (még) létezett a bizonyosság, hogy az ész nem csalatkozhatik szüntelenül, s ezáltal létezett a lét és a látszat, illetve a semmi, a lehetőség és a valóság közötti megkülönböztetés lehetősége is. Ezt a meggyőződést azonban Friedrich Nietzsche már feladta, minek folyományaképpen az ész alapjában illuzórikus természetűvé lett, mivel állandóan olyan megtévesztésekbe gabalyodik bele, amelyeket maga hoz létre. Az ész itt már nem az igazság és a bizonyosság elválaszthatatlan instanciája, hanem a „világ-játék” folyamatos színrevitelének helye. Ebben a „világ-játékban” megszűnik a lét és a látszat közötti megkülönböztetés (ahogyan a jó és a rossz közötti is), és mi az ész okán mindannyiszor belegabalyodunk e játékba: „Mit tehát az igazság? A metonímiák, antropomorfizmusok elképesztő hada, röviden az emberi viszonyok összessége, amelyeket költői és szónoki módon fokoztak, átadtak és kidíszítettek, és amelyek hosszas használat után egy adott nép számára biztosnak, kánoninak és kötelezőnek tűnnek. Az igazságok illúziók, amelyekről elfelejtettük, hogy illúziók, metaforák, amelyek elhasználttá és érzékelhetően erőtlenné lettek, érmék, amelyeknek elkopott már a vésete, és most egyszerű fémként nem alkalmasak arra, hogy érme gyanánt használják őket. (...) Az ember persze elfelejti, hogy erről van szó; vagyis hazudik (...) öntudatlanul és évszázados megszokások szerint - és éppen ezáltal az öntudatlanság által, éppen ezáltal a felejtés által jut el az igazság érzéséhez.”8 Ez az „igazság-perspektivizmus”9 a világ végtelen számú értelmezése előtt nyitja meg az utat: „A világ (...) újra »végtelenné« vált számunkra: ugyanis nem vethetjük el annak a lehetőségét, hogy végtelen számú értelmezést foglal magába.”10 így hát nem létezik semmiféle „objektív valóság”, amely a végtelen számú világértelmezési lehetőségen túl lenne, sokkal inkább épp ezekben születik meg az, amit valóságnak nevezünk. Az ész nem nyújtja 7 Uo. 27. 8 Nietzsche, Fr., Über Wahrheit und Lüge im aussermoralischen Sinn, in Uö., Sämtliche Werke. Kritische Studienausgabe in 15 Bänden (szerk. Colli, G.-Montinari, M.), vol. I, München 1999, 880k. 9 Vö. e kérdés kapcsán Uö., Sämtliche Werke. Kritische Studienausgabe, vol. 5, 365. 10 Uö., Sämtliche Werke. Kritische Studienausgabe, vol. 3, 627.
