Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 1-2. szám - A család - Wendel, Saskia - Török Csaba (ford.): A virtuális realitás és a mindent meghatározó valóság, amelyet Istennek nevezünk
A virtuális realitás és a mindent meghatározó valóság... 81 a valóságnak semmiféle igaz ismeretét: „Az »ész« az oka annak, hogy meghamisítjuk az érzékek tanúságát. Az érzékek ugyanis a levést, az elmúlást, a változást mutatják, s ennyiben nem hazudnak... (...) A »látszólagos« világ az egyetlen: az »igaz« világot egyszerűen csak odahazudják.”11 A valóságértelmezések eme végtelenségének megfelel a jelek vonatkozásainak végtelen eltolódása: a jelek immár nem valami számukra előre adott jelöltre vonatkoznak, hanem önmagukra, ennyiben e ponton közeljárunk a poszt-strukturalista jelelmélethez. A jelölők szabadon úsznak, jelölőről jelölőre csúsznak át anélkül, hogy bármikor is egy konkrét jelöltre akadnának. A jelek nem a megjelenítést által jelölnek, hanem a jelölők állandó eltolódása és ismétlődése által.11 12 Jean Baudrillard a mediálisan megalkotott, virtuális valóságra vonatkoztatta ezt a poszt-strukturalista tézist, és így próbálta megvilágítani, hogy a jelentés végével elérkezett a realitás vége is, ugyanakkor azonban a realitás önnön elvesztése során egy hiper-realitás szintjére emelkedett: „A realitás a hiper-realizmusban süllyed el, a valóságosnak a pontos megkettőzésében, leginkább egy másik reproduktív médium - reklám, fotó stb. - alapján. Médiumról médiumra haladva a valós végül elillan, a halál allegóriájává lesz, ám még pusztulásában is megerősíti és felemeli önmagát: egyenesen a Valóságossá lesz, az elveszett tárgy fetisizmusává - immár nem a megjelenítés tárgya, hanem önmagának extatikus megtagadása és rituális kiűzése: hiper-reális.”13 így jut el Baudrillard sajátos valóság-definíciójához. Szerinte a valóság nem más, mint amiről egy egyenértékű másolatot lehet készíteni: „A másolhatóság ezen fejlődési folyamata végén a valós nem csak az, amit le lehet másolni, hanem az, ami már mindig is le van másolva. Hiper-reális.”14 15 A lét és látszat, valóság és illúzió, igazság és tévedés megkülönböztetése megszűnt: „Nincs többé fikció, amellyel az élet szembeállíthatná önmagát, ráadásul győzhetne vele szemben - az egész valóságból valóság-játék lett (...).”13 A szimuláció teljesen és végérvényesen eltüntette a valóságot az eltolódó, önmagukat szüntelen újra lemásoló jelek mindenségében, univerzumában: 11 Uó., Sämtliche Werke. Kritische Studienausgabe, vol. 6, 75. 12 Ehhez ld. még Lacan, J., Schriften, vol. II, Weinheim/Berlin 1975, 26skk. 13 Baudrillard, J., Die Simulation, in Wege aus der Moderne. Schlüsseltexte zur Postmoderne-Diskussion (szerk. Welsch, W.), Weinheim 1988, 153-162, 156k. 14 Uo. 159. 15 Uo.
