Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 1-2. szám - A család - Sicari, Antonio Maria - Török Csaba (ford.): Valóban keresztény a család?
40 Antonio Maria Sicari kor, semmiféle öregedés nem foszthat meg ettől. Még halálunknak is egybe kell esnie gyermekségünk bebizonyosodásával: mégpedig egy új születéssel! Énünk, ha Krisztus egyszer már átölelte, többé nem tud eltávolodni lényegi gyermekségétől: az ember gyermek, aki előrehalad az években, egészen a halál pillanatáig; gyermek a házastárs, aki befogad minket szerető bensőségességébe; gyermek a test csodája, amely az emberi pár termékenységéből születik; gyermekek a testvérek, akik gazdagítják minden család történetét; gyermekek a barátok, a munkatársak, az idegenek... még az ellenségek is. Akármilyen legyen is emberi helyzetünk vagy történelmi szerepünk, a szeretetet lényünk gyökerénél, és csakis mint gyermekek tapasztalhatjuk meg: mindannyian egy családba összegyűjtve, Krisztussal, a mennyei Atya előtt; mindannyian arra irányulva, hogy megtanuljuk és megízleljük az Ő Atyaságát. Két házastárs között akkor van házastársi szeretet, ha az egyik szereti a másik gyermekségét, és óvja azt. Lévén, hogy a házasság szentség, ez azt jelenti, hogy a két házastársnak az a hivatása és küldetése, hogy kölcsönösen az Atyához vezessék, és segítsék egymást ezen az úton. Ha egy házasság elbukik, akkor az eredendő romlás nem a pár viszonyában van (ahogy hajlamosak lennénk rögtön gondolni), hanem abban, hogy tiszteletlenül és hosszú ideje megfeledkeztek kölcsönös gyermekségükről (s nem óvták azt). Ha újra lehet építeni egy házasságot, akkor erre nem úgy kerülhet sor, ha megtisztítják a kapcsolat legfinomabb vonásait is, megbocsátják egymásnak a kölcsönös hántásokat, hanem ha újra felfedezik azt a tisztaságot, amelyre a gyermekek mindig képesek (mivel a „tékozló fiú” példabeszédéből rájuk hagyott örökség mindkettejüké). A nap, amikor az egyik házastárs látja meghalni a másikat, nem a házastársi kötelék megszakadásának a napja. Ekkor a házasság valójában tökéletesen beteljesül: az egyik házastárs tud segíteni a másiknak, hogy az bizalommal helyezze életét a mennyei Atya kezeibe. Két szülőnek akkor van igazi szülői szeretete, ha úgy nevelnek, hogy az utód gyermekségében önnön gyermekségüket is szeretik. A testvérek nem szerethetik igazán egymást ugyanazon család tagjaiként, ha előbb nem érzik át, hogy Isten egyetlen családjának a gyermekei. Egy gyermek nem szeretheti gyöngéden és tisztelettel beteg és idős szülőjét (mindenekelőtt amikor az fájdalmasan visszatér a gyermekkorba), ha nem látja meg benne „a jó Isten gyermekét” (ahogyan Lisieux-i Teréz nevezte Alzheimer-kóros édesapját). És a többieket sem tudjuk szeretendő felebarát
