Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 1-2. szám - A család - Scola, Angelo - Török Csaba (ford.): A házasság misztériuma: a szisztematikus teológia távlata?
34 Angelo Scola bíboros állóságát.73 A benne az egy Személyben élő két természet kapcsán a Khalke- dóni Zsinat így tanít: inconfuse, immutabiliter, indivise, inseparabiliter (keveredés nélkül, változhatatlanul, oszthatatlanul és elkülöníthetétlenül). A khal- kedóni definíció négy határozószója fcata-logikus módon világítja meg az una caro1, az egy testet a férfi-és-nő között, miként azt - elsőként Schee- bennél74 - ana-logikus módon az Isten-Ember egyetlen Személyében a két természet hüposztatikus uniója is megvilágította.75 Ha nem is vesszük figyelembe az atya-fiú kategória erőteljes mivoltát, amelyről egészen közvetlen tapasztalatunk van, akkor is kísérletet tehetünk arra, hogy megértsük az atyaság-fiúság misztériumát úgy az ökonómiában, mint az immanenciában.76 És hogyan is hagyhatnánk figyelmen kívül Mária anyaságát, s annak tudatra ébresztő funkcióját, ami sajátossága az anya-gyermek viszonynak, amikor megpróbálunk valamit eldadogni Jézus Krisztus tudatáról (vagy öntudatáról)?77 A házasság misztériuma lehetővé teszi tehát, hogy jobban megértsük az Eucharisztiát, a Krisztus-Egyházat, az Ember-Istent, az Egy-Háromságot és viszont, ezek a szent misztériumok megvilágítják a házasság misztériumát a maga három dimenziójában. Mindez azonban mentes marad egy hegeli típusú értelmezéstől, pontosan azért, mert az analógia kettős mozgásában - felfelé és lefelé - mindannak, amit a házassági nyelvezet kimond, át kell ha73 Giuliodori, Intelligenza, 163-174. 74 Scheeben, M. J., Die Mysterien des Christentums, § 56. Más szerzők mindazonáltal kritikával illetik a házassági metafora alkalmazását a hüposztatikus unió esetében, mivel alkalmatlannak ítélik ezt, ld. Mazzanti, 2001, 44-45. 75 A házassági nyelvezet analogikus használatára példát találunk az Ige megtestesülésének leírásakor az első velencei pátriárkánál, Szent Lorenzo Giustinianinál: „Sub hoc quidam sponsi ac sponsae vocabolo sanctus Spiritus, divinam ad hominem genus voluit commendare charitatem, et Verbi ad animam spiritus unitatem. Si enim relinquens homo patrem et matrem, et uxori adhaerens fit unum cum ea, et sic efficuntur duo in came una, quanto magis humana divinae ad- haerando naturae in unitate personali, unum fient? Séd et si quis adhaerens meretrici unum effi- citur corpus, nonne amplius, si Ecclesia adhaeret Christo, unum corpus sunt? Sacramenta magna haec sunt, profunda mysteria, spirituales nuptiae, et spiritualiter perscrutandae. Sponsus nacque Verbum est, sponsa humana natura; sponsa sancta Ecclesia; sponsa fidelis anima: non qualisqun- que, séd talis, quae meritis et dilectione sponsae vocabulo digna sit. Ut autem Verbum, Deique sapientia suas cum filiis hominum delitias esse notificaret, humanam, homo factus, assumpsit naturam, sibique copulavit Ecclesiam: atque in fide et charitate desponsavit, et quotidie despon- sat devotam sibi animam semper caste, semper misericorditer” - Szent Lorenzo Giustinlani (Laurentius Iustinianus), De spirituali et casto Verbi animaeque connubío, caput IX: De unione in Christo célebrata divinae et humanae naturae in unitate personali. 76 Scola, A., II mistero nuzíale 2,105-122. 77 Balthasar, H. U. von, La dramatique divine, vol. II/2, Lethielleux-Culture et vérité, Paris- Namur 1988, 175-176.
