Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 1-2. szám - A család - Scola, Angelo - Török Csaba (ford.): A házasság misztériuma: a szisztematikus teológia távlata?
32 Angelo Scola bíboros fordítva. Ehhez a kifinomult módon feata-logikus (fentről lefelé) szemponthoz hozzájárul még egy ana-logikus (lentről felfelé) is, amely szintén jelentőségteljes: a hitaktus, amely szabadon elfogad minden körülményt és minden viszonyt a házasság tanúságtételében, lehetővé teszi, hogy mélységében megértsük, az élő és személyes Igazság miként ajándékozza magát nekünk az Eucharisztiában, amelyben az Isten és az emberi szabadság között egy találkozásra és csodálatos cserére (mirabile commercium) kerül sor. Az írók zsenije sugallhatja képzeletünknek, milyen az a radikális alternatíva, amelyet a házasság misztériuma életállapotként ajánl minden embernek: felvállalni egy sorsot vagy bevégezni egy tervet. Thomas Mann A Bud- denbrook-ház című regényében Tony Buddenbrook, aki a család becsülete nevében rendületlenül védelmezi a hűséget, szembe kell hogy nézzen az egész ház romlásával, amely a kis örökös, Hanno, halálával éri el tetőpontját: „Ó, vannak órák” - mondja - „amikor nincs semmi vigasz! Isten bocsássa meg, ha az ember téved az igazságosság, a jó... minden felől. Tudjátok, az élet annyi mindent összetör bennünk, annyi hitet lerombol... Egy viszontlátás. .. Bár csak úgy lenne...” Ekkor a Buddenbrook-ház idős tanítónője egyszerre csak felemelkedik, öklével az asztalra csap, kihívó tekintettel körbenéz, és így kiált: „Ez így van!”.67 A regény ilyetén befejezése keserűséget hagy hátra bennünk, mivel csak egy olyan alapelv megerősítését látjuk benne, amelyet voluntarista módon a világba kiáltott egy olyan személy, aki épp az ellenkezőjét mondja annak, amit gondol: „Nem igaz, hogy viszont fogjuk látni egymást, de hogy megvigasztalódjunk, azt kell mondanunk, hogy ez igaz”. Mintha az embernek minden akaraterejét megfeszítve szembe kellene szállnia az elmúlás könyörtelen végzetével. Egészen más hangnemet hallunk ki Paul Claudel L’Annonce faite ä Marié című misztériumjátékából, amikor Anne, az apa, visszatérve a Szentföldről megtalálja lánya, Violaine holttestét, s értesül felesége haláláról: „De hát kislányom, Violaine volt a legbölcsebb! Hát az élet célja az, hogy éljünk? Hát Isten gyermekeinek a lábai hozzákötődnek ehhez a nyomorúságos földhöz? Nem élni kell, hanem meghalni! És nem ácsolni kell a keresztet, hanem fel kell menni rá, és nevetve kell odaadnunk azt, amink van! Ott az öröm, ott a szabadság, ott a kegyelem, ott az örök ifjúság! (...) 67 Mann, T., Buddenbrooks, Fischer, Berlin 1909 - „Ach, es gibt Stunden (...), wo es kein Trost ist, Gott strafe mich, wo man irre wird an der Gerechtigkeit, an der Güte ... an allem. Das Leben, wißt ihr, zerbricht so manches in uns, es läßt so manchen Glauben zuschanden werden ... Ein Wiedersehen ... Wenn es so wäre...”. Ésaválasz: „Es ist so!”.
