Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 1-2. szám - A család - Scola, Angelo - Török Csaba (ford.): A házasság misztériuma: a szisztematikus teológia távlata?
A házasság misztériuma: a szisztematikus teológia távlata? 17 a közösség minőségében mutatja fel azt.14 * A férfi és a nő nem csak annyiban Isten képmása, amennyiben egyenként azok, hanem annyiban is, amennyiben képesek a személyek közötti közösségre. Itt egy zseniális meglátással van dolgunk, amely új módon mélyíti el a Gaudium et spes (GS) 24. pontját,13 és ez lehetővé teszi, hogy a communio fogalmát antropológiai értelemben is kiterjesszük. A fenomenológiai gondolkozás egy áramlatának módjára (Scheler, Ingarden) - anélkül, hogy megfeledkeznénk a perszonalizmusról16 - a communio teológiai fogalma kiragadásra kerül marginális helyzetéből, ahová az eucharisztikus teológia, az ekkleziológia és az eszkatológia valamely fejezetében száműzték, hogy teljes értékű antropológiai kategóriává legyen, amely képes válaszolni az emberre vonatkozó alapvető kérdésre, egy elemi adományból kiindulva: a Teremtő ügy döntött, hogy „az ember mindig és csak mint nő vagy férfi létezzen” (MD 1). Ennek az egyedi kettősségnek a keretében - a kettő egysége (MD 7) - nyer alakot a II. János Pál által elhozott második újszerű elem: a testnek, mint az egész személy szentségének a teológiája - a testé, amely mindig csak 14 Teljes egészében idéznünk kellene a Múlieris dignitatem 7. pontját, ám itt most csak a központi kijelentésre korlátozzuk magunkat: „A férfinak és nőnek teremtett ember istenképisége nem azt jelenti csupán, hogy egyenként mindegyikük értelmes és szabad természete révén hasonlít Istenre; hanem azt is jelenti, hogy a közös emberi természetben a »kettő egységének« teremtett férfi és az asszony arra hivatott, hogy a szeretet közösségében éljen, és jelenítse meg a szeretet közösségét, mely Istenben van, melynek erejében a három Személy szereti egymást az egyetlen isteni élet bensőséges misztériumában. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy Isten az isteni természet egysége szerint, de személyek a kifürkészhetetlen isteni vonatkozások miatt. Csak így érthető meg az az igazság, hogy Isten a szeretet önmagában. A férfinak és nőnek teremtett ember istenképisége és hasonlatossága (a teremtmény és a Teremtő között állítható az analógia révén) kifejezi tehát a közös emberi természetben »kettő egységét« is. E »kettő egysége«, a személyek közösségének jele, arra utal, hogy az ember teremtésébe bele van írva az isteni közösséggel (communio) való bizonyos hasonlóság is. Ez a hasonlóság úgy van beléjük írva, mint a férfi és az asszony személyes sajátossága, s ugyanakkor mint feladatra szóló meghívás”. 13 „Amikor az Úr Jézus az emberi észnek föl nem fogható távlatokat nyitva azért imádkozik az Atyához, hogy »legyenek mindnyájan egyek..., amint mi egyek vagyunk« (Jn 17,21-22), bizonyos hasonlóságot sejtet az isteni személyek egysége és Isten gyermekeinek igazságban és szere- tetben élt egysége között. E hasonlóság rávilágít arra, hogy az ember — aki az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart - teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát". 16 Ld. Wierzbicki, A., La persona e la morale. Presentazione, in Wojtyla, K., L’uomo nel campo della responsabilitá, Bompiani, Milano 2002, 7-16; Jobert, P .Jean-Paul II. Philosophe de la transition de l’anthropologie dassique ä l’anthropologie moderne, in Aa.Vv., Karol Wojtyla: Filosofo, Teologo, Poéta, Libreria Editrice Vaticana, Cittá del Vaticano 1984, 47-52; Poltawski, A., The Epistemological Basis oj Karol Wojtyla’s Philosophy, in uo. 79-91; Styczen, T., Responsabilitá deU’uomo nei conjronti di sé e déll’altro, in uo. 107-127.
