Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Pottmeyer, Hermann J. - Török Csaba (ford.): Párbeszédstruktúrák az Egyházban és a II. Vatikánum communio-teológiája
Párbeszédstruktúrák az Egyházban és a II. Vatikánum communio-teológiája 51 mára. Nézzük még egyszer az apostoli zsinatot. A körülmetélés vitatott kérdése kapcsán arra kérték Istent, hogy adja megfelelő jelét az akaratának. Ezt abban lelték meg, hogy a pogány keresztények körülmetélés nélkül is befogadták a Szentleiket. Az egymás közötti párbeszéd szíve tehát az Istennel folytatott párbeszéd volt. Ezért tanácskoznak a zsinatok mind a mai napig a nyitott evangéliumos könyv jelenlétében, s munkájukat a megvilágosítást kérő imával kezdik. A párbeszéd, ha sikert akar elérni, magas követelményeket támaszt a résztvevőkkel szemben. Ezek közé tartozik annak készsége, hogy megváltoztassuk saját álláspontunkat, s engedjük mélyebben bevezetni magunkat az igazságba, annak tudatában, hogy az igazságra vonatkozó ismereteink töredékesek, s mindig csak egy látószöget képviselnek. A keresztények közötti párbeszéd terén ehhez még hozzájön az a készég is, hogy az egymásra hallgatásból az Isten Szavára és akaratára való együttes hallgatás legyen. Egy szóval: a pásztorok különleges megbízatását érintetlenül hagyva az igazság közvetítése és biztosítása terén, a konkrét kihívások kapcsán az igazság keresésekor mégis lehetséges és kívánatos a teljes kölcsönösségen alapuló, Egyházon belüli párbeszéd, hogy minden karizma és belátás megfelelő módon hozzájárulhasson ehhez. Itt érvényes a János pápa és a zsinat által felállított szabály: „egység a szükséges dolgokban, szabadság a kétségesekben, és szeretet mindenben”. Egy ilyen párbeszédfolyamat rendezését és aztán az elnyert ismeretek alapján az Isten és a hívek előtti felelős döntés meghozatalát mindenképpen a pásztorok megbízatásának a részeként kell kezelni. Ahogyan ez abban a levélben is szerepel, amelyet az apostoli zsinat után elküldték minden gyülekezetnek: „Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk [az apostoloknak és a presbitereknek az egész közösséggel együtt], hogy ...’’(ApCsel 15,22.28). 7. KRITIKUS PILLANTÁS A NÉMET PÜSPÖKI KONFERENCIA DIALÓGUSAJÁNLATÁRA Az elnyert ismeretek birtokában, miszerint az akadályok, amelyek az Egyházon belüli valódi párbeszéd útjában állnak, nem állják ki a teológiai kritika próbáját, most vizsgáljuk meg azokat a történéseket, amelyek a legutóbbi időkben a németországi nyilvánosságot megmozgatták. A közvéleménynek és a kitudódott visszaélési botrányoknak a nyomása hatására a Német Püspöki Konferencia szoros többséggel a párbeszédfolyamat felajánlása mellett döntött, amelyet inkább „beszédfolyamatnak” kellene hívni. Ugyanis jóllehet
