Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)

2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Figura, Michael - Török Csaba (ford.): A katolicizmus tágassága Henri de Lubac első műve, a Catholicisme szerint

Michael Figura A katolicizmus tágassága Henri de Lubac első műve, a Catholicisme szerint 1. KATOLIKUS EGYHÁZ A Egyház négy ismertetőjegye közé tartozik az egység, a szentség és az apos- toliság mellett a katolicitás is, amiről ebben a Communio-számban szó van. A katolikus kifejezés pontos értelméről, amelyet elsőként Antióchiai Szent Ignác vértanú püspök szmiranaiakhoz 110 körül írt levelében találunk (8,2) az Egyházra vonatkoztatva, vitatkoznak a filológusok. A katolikus csak egye­temest jelent, vagyis az összegyházat írja le? Vagy földrajzi jelentése mellett van még egy tartalmi értelme is, amely az igazságra és a valódiságra utal?1 Henri de Lubac első könyvében, a Catholicisme-ban (1938)1 2 utánajárt a katolikus jelző tartalmi jelentésének. Ennek kapcsán így ír a Catholicisme 1978-as olasz kiadásában: „Könyvem nem a katolicitásról vagy a katolikus egyházról szól. Különféle tanulmányok gyűjteménye, amelyek éppen külön­bözőségük révén mind arra tesznek kísérletet, hogy felmutassák a keresztény­ség egyetemes, világosabban fogalmazva: katolikus karakterét”.3 1989-ben írásairól megjelent visszaemlékezésében ezt írja de Lubac a Catholicisme-ról: „Nagyjában és egészében azt lehet mondani, hogy a mű a kereszténység egy­szerre társadalmi, történelmi és belső karakterét akarja felmutatni, mivel ez a hármas ismertetőjegy kölcsönöz neki egyetemes és egészszerű karaktert, amely a legalkalmasabb módon a »katolicizmus« szóban jut kifejeződésre ... A Catholicisme kétségkívül válasz volt »a kor szellemi légkörére«. Emma­1 Vö. Congar, Y., Katholizitat und Romanitdt - das wechselvolle Miteinander zweier Dimensionen der Kirche im Wandel der Zeiten, in Die römisch-katholische Kirche (Die Kirche der Welt, Bd. 20) (szerk. Löser, W.), Evangelisches Verlagswerk, Frankfurt a.M. 1986, 47skk. 2 Ld. a kötet alapos ismertetését P. Jean Stern MS-től, in Lubac, H. de, Catholicisme (Oeuvres completes VIII), Cerf, Paris 2003, [I]—[XI]. 3 Avertissement ä l’édition italienne des Oeuvres complétes (1978), uo. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom