Communio, 2011 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Az Egyház - Henrici, Peter - Török Csaba (ford.): Az újkor filozófiai egyházmodelljei
30 Peter Henrid hatalmi pozícióját, azonban anélkül, hogy ehhez a feudális-teológiai isteni kegyelem elgondolásához folyamodna. Ezért kidolgozta a társadalmi szerződésre vonatkozó elméletét. „Mintha mindenki mindenkinek ezt mondta volna: felhatalmazom ezt az embert vagy ezt a gyülekezetét, ráruházván azt a jogot, hogy kormányozzon engem, feltéve, hogy te is ráruházod ezt a jogot, és minden cselekedetére felhatalmazást adsz. Az ennek megtörténtével egyetlen személlyé egyesült sokaságot államnak, latinul rivitas-nak nevezzük. És így születik meg az a nagy Leviatán, vagy hogy tiszteletteljesebben fejezzem ki magamat, az a halandó isten, amelynek a halhatatlan Isten fennhatósága alatt a békénket és oltalmunkat köszönhetjük.”3 Látszólag demokratikus úton, általános (még ha hallgatólagosan is megszületett) megegyezés révén kerül sor egy totalitárius államrend legitimációjára, amelyben az egyes polgár nélkülözi a hatalmat és a jogokat. A minden hatalom és az egész jogrend fölött rendelkező szuverén helyére Hobbes - számot vetve a váltakozó angliai hatalmi viszonyokkal - vagy az uralkodót, vagy a parlamentet állította. Ezzel az állami berendezkedéssel egyszersmind egy egyházi berendezkedés is adott Hobbes számára. Azok a zavarok, amelyek Angliában felléptek, nem utolsó sorban felekezeti természetűek voltak - akárcsak a korabeli harmincéves háború a kontinensen. A Leviatán címlapja - amely „a leghíresebb, ugyanakkor legismertebb [címlap], amelyet filozófiai mű elé fűztek”4 - kikerülhetetlenül a szemünk elé állítja ezt a kettős, állami és egyházi hatalommegosztást. Egy sok testből álló koronás test, vagyis a szuverén a jobb kezében kardot, a bal kezében pedig pásztorbotot tart. Ezalatt öt piktogram jelöli, mi minden fölött van rendelkezési joga az államnak: a helyi egyház, a püspökök, a kiközösítés, a teológiai viták, valamint a szinódusok vagy zsinatok fölött. Ez a szuverénre átruházott egyházi főség semmissé tesz minden egyházi hatalmi struktúrát. A Leviatán harmadik könyve részletesen kifejti ezt a hatalomtól való megfosztást, a negyedik könyv pedig visszautasít minden hatalmi igényt, amely a népi jámborságból vagy a babonaságból forrásozhatna. Már a második könyv utolsó fejezete szólt „Isten természetes országáról” (vagyis a természetes vallásról), és felmutatta, hogy az istentiszteletet alá kell vetni az állam felsőbb hatalmának. A harmadik könyv kifejezetten foglalkozik „a keresztény állammal”. Hobbes, egy lelkész fia, szentírási idézetekre alapozza fejtegetéseit. Akárcsak kevéssel utána Spinoza, ő is felmutatja ér3 Hobbes, Th., Leviathan, II, 17. 4 Hermann Klenner előszava a német kiadáshoz, in Hobbes, Th., Leviathan (Philosophische Bibliothek Bd. 491), Meiner, Hamburg 1996, XXXI.
