Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Puskás Attila: Törekvések Jézus üdvözítő művének újraértelmezésére a katolikus dogmatikában
32 Puskás Attila vét utáni egyházi szótériológia között alapvető különbség, sőt a radikálisabb kritikák szerint egyenesen ellentmondás van. Ez a kritikai álláspont a következő megfontolásokra támaszkodott. (1) Jézus nyilvános működése alatt Isten benne elközelgett uralmát hirdette meg és nem beszélt (új) szövetségről, engesztelésről, helyettesítő szenvedésről és halálról; mindez idegen, ha nem éppen ellentétes Jézus igehirdetésével. Elfogadhatatlannak látszik annak feltételezése, hogy Jézusnak az Isten uralmáról és az üdvösség megvalósulásáról alkotott felfogása küszöbön álló halálával szembesülve alapvetően megváltozott volna. (2) Jézus Isten feltétlen, megelőző bűnbocsátó irgalmát nyilvánította ki. Ezzel szemben állna, erre rácáfolna, ha a halála előtt, az utolsó vacsorán, hirtelen a bűnbocsánatot hozzákötné önnön engesztelő halálához, mint feltételhez. (3) Jézus nyilvános működése során az irgalmas, jóságos, mindenkor megbocsátani kész, isteni mérce szerint igazságos Atyát nyilatkoztatta ki szavaival, tetteivel és egész magatartásával. Ezzel az istenképpel szöges ellentétben állna, ha az utolsó vacsorán számára egy olyan Isten vonásai rajzolódnának ki, aki az emberi igazságosság mércéje szerint saját fia engesztelő áldozatát vagy elégtételét követelné meg ahhoz, hogy a bűnösöknek megbocsásson.16 Mára azonban már meghaladhatónak tekinthető a jézusi „eszkatológiai” és az egyházi „sztaurológiai” szótériológia éles szembeállítása. Manapság az egzegéták döntő többségének véleménye szerint Jézus igazolhatóan sajátos üdvözítő eseményként tekintett közelgő halálára. E kérdés tisztázásában és az „eszkatológiai” kontra „sztaurológiai” szemléletmód korrigálásában fontos szerepet játszott H. Schürmann. A katolikus szentírástudós felhívta a figyelmet arra, hogy aki elfogadja - s ebben az egzegéták egyetértenek -, hogy Jézus következetesen és mindvégig eszkatológikus Üdvözítőnek tudta magát, annak el kell ismernie, hogy Jézus önnön halála üdvözítő jelentőségének is tudatában volt, sőt egyedülálló módon értelmezte saját halálát. Eleve számolni kell azzal, hogy a páratlan önfelfogás (eszkatologikus Üdvözítő) páratlan, eredeti halálfelfogást (egyetemes üdvözítő érték) implikált.17 Schürmann rámutatott a Jézus személye és a meghirdetett és kinyilvánított istenuralom közötti szoros összefüggésre. Ha az Isten uralmában való részesedés 16 Olyan komolyan számba veendő ellenvetések ezek, melyek a liberális protestáns teológia óta mindmáig újból és újból megfogalmazódnak. Néhány név a kritikusok közül: H. J. Holtz- mann, A. Vögtle, P. Fiedler, A. Jülicher; W. Zager. Vö. Raymund Schwager, Jesus im Heilsdrama, 128-133; Gerhard Lohfink, Braucht Gott die Kirche?, 242. 17 H. Schurmann, Gottes Reich - Jesu Geschick. Jesu ureigener Tod im Licht seiner Basileia-Ver- kündigung, Freiburg 1983, 223.
