Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Tück, Jan-Heiner - Török Csaba (ford.): Bíró és üdvözítő: eszkatoligikus megközelítés
8 Jan-Heiner Tück hogy le kell mondani a dátumról való találgatásokról, és el kell felejteni az apokaliptikus képvilágot, kiemeli, hogy a parúsziát úgy kell szemlélnünk, mint eszkatologikus eseményt, amely átformálja az időt a credo ébren tartja a véges idő provokációját. A bűnösök nem győzedelmeskednek mindörökre (Zsolt 13), az igazságosság elérkezik mindazon dolgokban, amelyeket még nem sikerült elrendezni, és amelyek még bizonytalanságban maradtak. Ha folytatjuk a credo olvasását, akkor az idő általunk várt beteljesedésére vonatkozó üzenet azt követeli tőlünk, hogy krisztológiailag szabatosak legyünk. Ugyanis a történelem Ómegája se nem névtelen, se nem arctalan, hanem - ha az ember figyelembe veszi az apostoli hitvallás tanúságtételét9 - neve és arca van. Jézus Krisztus az, a feltámadott Keresztre feszített, aki „újra eljön ítélni élőket és holtakat”. Az eszkatológia eme krisztológiai dimenzióját Hans Urs von Balthasar a következő szavakkal fogalmazta meg: „Isten az, aki a teremtmény számára a végső. Az elnyert díj pedig nem más, mint a menny, az elvesztett dolog pedig a pokol, a vizsgálat pedig az ítélet, a megtisztító pedig a purgatórium (...)”. Azonban ez oly módon történik, ahogyan ő maga akarta: a Fiában, Jézus Krisztusban áradt a világra, aki maga Isten kinyilatkoztatása, és ezáltal a „végső dolgok” kvintesszenciája10. Azonban ha Jézus nem is felel meg a várt messiásnak - nem vetett véget erőszakkal Izrael elfoglalásának, hanem ő maga vált az erőszak áldozatává -, mégis ő a várt bíró, akit azáltal lehet felismerni, hogy egy kivégzés áldozata lett. Átalakult testének sebhelyei a bocsánatra irányuló akarat jelei, amely messziről sem akar győzedelmeskedni az ellenségei felett, és árulással vagy hűtlenséggel sem akarja vádolni saját tanítványait. Egész a legvégsőkig elmegy, és kész meglátni az ellenségben a felebarátot, akinek arra van szüksége, hogy megbocsássanak neki. Még haláltusája során is a hóhéraiért imádkozott a Keresztre feszített (Lk 23,24) - és István, az első keresztény 9 A keresztény dogma kialakulása tehát az Újszövetség ítélet-leirásaiban foglalt krisztológián alapul (ld. Mt 25,31-46; 7,22k; 13,36-43; Lk 13,25-27; ITessz 4,6; lKor 4,4k; 11,31; 2Kor 5,10). Azonban nincs egy egyértelmű bibliai állandó annak az identitása kapcsán, aki az ítéletet gyakorolni fogja. Krisztus mellett a Biblia megemlíti magát Istent is mint az Ítélet Urát (2Tessz 1,5; lKor 13; Róm 2,3k; 3,6; 14,10; Mt 10,28; Mt 6,4.6.15.18); a tizenkettőnek mint Izrael tizenkét törzse képviselőinek (Mt 19,28) és a szenteknek (lKor 6,2) pedig az ítéletkor a társak szerepe jut. Ld. W. Pannenberg, Systematische Theologie, Bd. 3, Göttingen 1993, 659k. H. U. von Balthasar, Umrisse der Eschatologie, in Uó., Verbum Caro. Skizzen zur Theologie l, Einsiedeln 1960, 280 és 292. Az odaát topográfiájának áthelyezése az eszkatha krisztológiai koncentrációja felé már korábban is fellelhető Balthasamál egy mély benyomást keltő vázlatban: Eschatologie unserer Zeit, 1955 (CEuvres posthumes, Freiburg 2005, 9-85).
