Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Méndez, José María - Török Csaba (ford.): Gazdasági válság vagy az értékek válsága?
50 Jósé Marta Méndez annak kapcsán, hogy mennyire súlyos és mély a Nyugat napjainkban tapasztalható erkölcsi zuhanása, könnyen meg lehet győzni őket egy egyszerű kísérlettel: vegyünk két ötéves időszakot, mondjuk 1950-1955-öt és 2000-2005-öt, és hasonlítsuk össze bármely nyugati állam ügyészségeinek adott időszakra vonatkozó éves kimutatásait! A népesség csökkenése mellett látni fogjuk, hogy nőtt, vagy csökkent a bűnügyek és vétségek száma. Azonban ezen kérdésben a mennyiségnél sokkal többet árul el a minőség, már ha beszélhetünk a vétségek és bűnök minőségéről. A gyilkosságok, nemi erőszakok, emberrablások, erőszakos rablások, valamint a zsarolások terén egyre nagyobb szadizmust, megnőtt perverziót, látványos álnokságot s az emberség növekvő hiányát tapasztaljuk. A fiatalkori bűnözés egyre korábban kezdődik. A nemiséghez kötődő visszaélések mind inkább aberráltak és állatiak. A bűnök és vétségek valóban minőségileg súlyosabbak. Ennek ellenére van valami, ami még a mennyiségnél és a minőségnél is aggasztóbb. Mindezeknél rosszabb az erkölcsi tudat világosan látható elvesztése, a jó és a rossz felfogása terén tapasztalható átfordulás, az, ahogyan felmagasztalják és igazolják azt, ami minden szempontból értéktelen, és ahogyan kinevetik és kigúnyolják azt, ami minden szempontból értékes. Ez az Umwertung der Werte, hogy Nietzsche kifejezésével éljünk, amikor leírjuk az erkölcsi értékrend eme átfordulását. Ennek kapcsán négy, Spanyolországra vonatkozó példát szeretnénk bemutatni, amelyek alátámasztják, hogy a fenti megállapításaink nem eltúlzottak. Minden nyugati országban találhatunk hasonló eseteket, amelyek ha nem is részleteikben, de az általunk hangsúlyozott szempontból ugyanilyenek: a jónak és a rossznak tartott dolgok közötti felcserélődésről van szó. 1 1. A Roldán-eset. Bíró, aki meggyőződéssel és odaadással küzdött a közpénzek hűtlen kezelése és elsikkasztása ellen. A csendőrség főparancsnoka lett, majd végül a testület árváinak megsegélyezésére szánt pénzalapból sikkasztott. Ugyanaz a közbeszéd, amely az Érdemes jelzővel illette a csendőrséget, felfigyelt arra, hogy a ROLDÁN és a LADRÓN [rabló] szavak ugyanabból a hat betűből állnak. Miután letöltötte a börtönben a kivételesen enyhe büntetését, és anélkül, hogy akár csak egyetlen fillért is visszafizetett volna az ellopott pénzből, most interjúkat ad a televízióban. Elegendő pénze van ahhoz, hogy mintaszerű életet éljen. Az emberek pedig kinyitják televíziójukat, hogy egy ilyen visszataszító szennyet hallgassanak. Ami a leginkább undorító, az nem az ily mértékű szégyentelenség, hanem a társadalom azonnali és felháborodott erkölcsi visszautasításának a hiánya. Visszataszító, hogy a tömegtájékoztatási eszközök ilyen szintig pros-