Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Bolberitz Pál: Gál Ferenc és XVI. Benedek pápa Spe salvi című körlevelének eszkatológiája
Gál Ferenc és XVI. Benedek pápa Spe salvi című körlevelének eszkatológiája 19 A körlevél szép történeti áttekintést nyújt arról, hogy ez a folyamat a francia forradalomban teremte első gyümölcseit, majd a polgárság önmegvalósításával megkezdve folytatódott az ipari forradalom során létrejött munkásosztály önmegvalósításával a marxista világnézet keretében, hogy végső beteljesedését elérve századunkban, a globalizálódott világban beteljesedjék az egész emberiség számára. Valójában egy negatív eszkatológiával állunk itt szemben, melyről Gál Ferenc eszkatológiai értekezéseiben is gyakran esik szó, legfeljebb más összefüggésben. Isten helyett tehát az ember szolgáltat ítéletet a világ és egyén fölött, s már arra sincs szüksége, hogy a keresztény erkölcs fogalmát hívja segítségül, hiszen képes arra, hogy a maga értékei és értékrendje szerint szabjon az egész emberiség számára erkölcsi értékrendet. Eme immanens, negatív esz- katológia szüli az ateizmust és ebből is táplálkozik - írja a Szentatya „A keresztény hit átalakulása az újkorban” című fejezetben.3 „Az emberi „végső igazságszolgáltatás” elképzelése sehová sem vezet” - tanítja XVI. Benedek pápa a Spe salvi-ban. Mert akkor - ha az evilági érdekek úgy kívánják - az ítéleten összemosódna a bűn és az erény, pontosabban, súlyosan megrendülne az ember erkölcsi érzéke, mert nincs különbség jó és rossz között. Ezzel szemben a körlevél egyértelműen tanítja, hogy az isteni igazságosság és kegyelem egyszerre érvényesül az isteni ítélet során. Ezzel Isten tartozik önmagának és az embernek. Ugyanakkor a Szentatya tanításában is megjelenik a krisztocentrikus szemlélet. Különösen akkor, amikor a halál és a végítélet között feszülő „köztes állapotról”, „közbeeső időről”, az ú.n. tisztítótűzről értekezik. Úgy tűnik, hogy megengedhetőnek tekinti azt a teológiai véleményt, miszerint a különítéleten az ember mintegy a föltámadott és mennybement Krisztussal találkozik és a halandó testtől megszabadulva, szellemi látása teljes megvilágításában, minden önámítástól megfosztva, az igazságnak megfelelően ítéli meg önmagát, s ez mintegy „tűz” gyanánt kiéget belőle minden tisztátalanságot és hiábavalóságot, ami alkalmatlanná tenné arra, hogy a „királyi menyegző” lakomáján a számára kijelölt helyet elfoglalhassa. Ez a „tűz” a tisztítótűzben lévők számára egyszerre büntető és boldogító „tűz”, mint ahogy a bibliai szóhasználatban is a „tűz” lehet Isten boldogító jelenlétének, de büntető ítéletének a jelképe is. Érdekes, hogy Gál Ferenc az említett Krisztussal való találkozás elméletét a különítéletben azért nem tudja elfogadni, mert összeegyeztethetetlennek tartja Isten boldogító színe - látásával, amire a tisztítótűzben lévők még nem jutottak el. 3 Spe salvi, 16. pont.
