Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Marion, Jean-Luc - Török József (ford.): Lustiger bíboros dicsérete (II.)
Lustiger bíboros dicsérete 97 Frangois Furet-vel (akivel Chicagóban barátkoztam össze): „A következő megállapításból indulok ki: más európai nemzetektől különbözően, Franciaország a katolicizmusban nem talált rá nemzeti identitásának „öntőformájára”. Több országban az Egyház előbb létezett mint az állam, és a nyelv, a kultúra segítségével a nemzetnek szilárd kereteket adott. [...] Ezzel ellenkezőleg Franciaországban a nemzeteszme nem esik egybe a katolikusság eszméjével, sem a nyelvi adottsággal” (Dieu merd, les droits de l’homme, Paris, 1990, p. 118). „Az Egyház legidősebb leánya” legendájával szemben Francia- ország szüntelenül elkereszténytelenedett (vallásháborúk, az 1789-es forradalom, az Egyház-állam szétválasztása 1905-ben, a vidék városba özönlése, stb.) és emellett újra-evangelizálódik a különböző megtérési mozgalmak (a XVII. század misztikusai, a XIX. század missziói, a XX. század konvertitái) segítségével. Mert „Franciaország Nyugat-Európa, vagy inkább a keresztény Európa egyetlen országa, ahol soha nem azonosult teljesen a kereszténység, a kultúra és a nemzet” (Osez erőire, p. 167 és 243). Ha ma a katolikusok kisebbségben találják magukat, nem jelent újdonságot, mivel hivatásuk nem a többségre szól, mégkevésbé a nemzet fölötti politikai hegemóniára az állammal szövetségben vagy ellentétben. A keresztségben kapott hivatásuk arról szól, hogy tanúskodjanak az üdvösségről, amelyet Isten Krisztus földi jelenlétével ajándékozott az emberiségnek. Az Egyháznak miért ne azt az utat kellene járnia, amelyet Krisztus maga kezdett el? - és Isten kinyilatkoztatásában benne foglaltatik az emberek elutasító magatartása éppen úgy, mint az elfogadás részükről. Ha a szolga nem nagyobb, mint a mester, a hívek közösségének ki kellene vonnia magát a halál és az elhagyatottság megpróbáltatásai alól, ha el akar jutni a feltámadásra? Ellenkezőleg, az emberek között diadalmaskodó Egyháznak nem kellene-e nyugtalankodnia, hogy hivatását eljátszotta, amikor kompromisszumra lépett a világgal? Ezekben a zaklatott időkben, a nihilizmus diadalra jutásakor óvakodni kell a hatalom akarásától, mert a legmagasabb rendű értékeket azok hangoztatása értékteleníti el. A nihilizmuson nem az új értékek még hangosabb harsogásával jutunk túl. A hatalom akarásáról kell lemondani. De hogyan tudnánk megszabadítani magunkat a hatalom iránti vágytól? A keresztény válasz így hangzik: ne a mi akaratunk szerint cselekedjünk, hanem egy másik akarat szerint, ne a mi akaratunkhoz ragaszkodjunk, hanem fogadjunk el egy szent akaratot, ami ennek következtében gyökeresen más. „Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied” (Lk 22,42). Az Egyházat sújtó válságban Jean-Marie Lustiger a racionalitás egyetemes válságának a középpontját látta, amit a nihilizmus kikerülhetetlenné tesz. Egyetlen követeléssel állt elő a keresztények, sőt minden ember érdekében: „... az igazság keresésének és
