Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Marion, Jean-Luc - Török József (ford.): Lustiger bíboros dicsérete (II.)

98 Jean-Luc Marion a neki történő engedelmességnek a joga”, ami mellett kiállt (Devenez dignes de la condition humaine, p.66). Ezek a megszerzett, megszenvedett meggyőződések csak alkalomra vár­tak, hogy hatásukat megmutassák. Az esemény váratlanul, hirtelenül tör­tént: 1979-ben a CEP egykori lelkésze (a bíborossal ellentétbe kerülve le­mondott a Centre Richelieu alapján neki járó címről) a Sainte-Jeanne de Chantal plébánosa, a párizsi ember, aki Solex-kerékpáijával járta a várost, Orléans püspöke lett. Tizennyolc hónappal később pedig Párizs érseke, II. János Pál pápa személyes, kevésbé politikai és racionális, mint inkább misztikus döntése alapján. A Pascal-féle logika szerint ez a misztikus válasz­tás méginkább politikainak és racionálisnak bizonyult, amit a tények sze­rencsésen megerősítettek. Ez a több mint húsz esztendőig tartó szakasz va­lamennyiünk - katolikusok és nem-katolikusok - számára meghatározóvá vált. Püspökként a média jóvoltából minden cselekedete nyilvánosságot ka­pott, szavait a kommentárok szélviharai kísérték, írásai meglepetésszerűen magas példányszámban láttak napvilágot és olyanok is olvasták azokat, akikről nem lehetett előre föltételezni az érdeklődést. Kezdeményezései ko­moly eredményt könyvelhettek el és paradox gondolatai a francia, sőt az európai határokon túl is hatottak. Tanúja voltam ennek a forgószél-szerű je­lenségnek, amelynek közepén a bíboros imádsága biztosította rendíthetet­len komolyságát. Mindennek ellenére sokkal többet nem tudunk mondani. Az általa elindított dolgok sorozata még csak most kezdte megteremni a ma­ga gyümölcsét. A papok, az állandó diakónusok, a megkereszteltek képzé­sének megújítása, a plébániák szerepének újra meghatározása, a hűséges és a kevésbé hűséges hívek visszahódítása, az új sajtó, rádió, televízió, kulturá­lis központ (College des Bemardins), Notre-Dame Alapítvány beindítása meg­változtatták Párizs, következésképpen Franciaország egyházi életét. A teoló­giai kutatást erősíti az École Cathedrale létrehozása, amely kihívást és jótékony versengést jelent a párizsi Institut Catholique és a jezsuita Centre Sévres számára. Általánosságban a keresztény (és nem csak a katolikus) szó a nyilvánosság színterén világosabb és bátrabb, mint őelőtte. A vallási kér­dések ma lényegesen nagyobb nyilvánosságnak örvendenek, mint 1968 májusa előtt. Maurice Clavel és az önök társa, André Frossard fölöttébb ör­vendeznének ezen a jelenségen. Ugyanis ki nem látja, hogy „Isten kérdése nem Isten megkérdőjelezése [...]. Isten egyszerre kérdés és válasz” (Dieu merd, les droits de l’homme. P.63)? A közeledés az elszakadt egyházak, az isz­lám és főként a zsidóság felé ezentúl vissza nem vonható választás oly mó­don, hogy Európa kérdését föl lehet - és kell - tenni teológiai nyelven in­kább, mint gazdasági vagy társadalmi fogalmak segítségével, bár látszólag ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom