Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Bolberitz Pál: Téves Isten-fogalmak
Téves Isten-fogalmak 87 félelmének kérdésére, és úgy vélik, hogy az emberi életben fellelhető valamiféle „hiány”, melyet csak Isten képes betölteni. Schillebeckx az „Isten halála” teológiával kapcsolatban kijelenti: „Mindebben a szekularizáció jelensége lepleződik le, ami világos jele a mai ember nagykorúságának. Arra képesíti az embert, hogy a maga világát, s annak irányítását a saját kezébe vegye. Amennyiben a vallás lépésről-lépésre megszabadul a világon belül gyakorolt funkcióitól, akkor e folyamat végén majd határozottabban és pontosabban fel lehet ismerni, hogy hol van a vallás eredete az ember szívében. Csak ezután mutatkozhat meg, hogy a vallás tulajdonképpeni értelme messze túlmutat az emberi szükségleteken, s így Isten, a világon belüli autonóm tevékenység síkján, fölösleges hipotézissé válik. Ahhoz, hogy az ember eligazodjon a maga világában, nincs szükség Istenre. Az evilágiság-szintjén a mai emberiség Isten nélkül is boldogulhat.”49 Heidegger úgy értékeli az „Isten halála” teológiát, hogy a „keresztények Istene elveszítette hatalmát a létező fölött, és nem tud mit mondani az ember rendeltetéséről.” „A keresztény Isten csupán elirányító képzet az érzékfeletti, az eszményi, a normaadó, az alapelv, a szabály, a cél, az érték megvilágítására azért, hogy a létezőket valamiféle totalitásba, elrendezettségbe és célba terelje - röviden megfogalmazva - értelmet adjon nekik.”50 Az „Isten halott” kifejezés Heidegger számára „nemcsak a krisztusi Isten tehetetlenségét jelenti, hanem minden érzékfeletti tehetetlenségét is, amelynek alá kell, s melynek alá is szeretné magát vetni az ember. Isten tehetetlensége azonban az eddigi rend széthullását is jelenti”51 Végül is „Isten halála” Heideggemél azt a jelentést kapja, hogy az „ideák, eszmények, értékek metafizikai világa többé már nem életképes, s ezzel voltaképpen a metafizika véget ért.”52 Az „Isten halála”-teológiájához vezető gondolatmenetekből elsősorban az látszik, hogy mennyire elégtelen az a beállítottság, hogy Isten létezését az ember igényeiből (légyen az akár személyes erkölcsi, akár társadalmi igény) próbálják csupán igazolni. Ugyanez vonatkozik arra a törekvésre is, mely a természet titkainak megértéséhez Istent használja föl „hézagpótló” magyarázatnak. Ebben az összefüggésben joggal mondhatjuk, hogy a vallásos hit többé nem arra való, hogy megmagyarázza a világot. A hagyományos értelemben vett „világmagyarázat Istene” valóban halott. Itt is beigazolódik, hogy amikor Isten létét kívánjuk bizonyítani, akkor nem szabad beszűkültén 49 Vö. E. Schillebeckx: God en Mens, Bilthoven, 1965., 22. o. 50 Heidegger: Nietzsche, II. Pfullingen, 1961,33. o. 51 Uo. 38. 52 K. Lövith: „Heidegger. Denker in dürftiger Zeit”, Göttingen, 1960. 91. o.
