Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Bolberitz Pál: Téves Isten-fogalmak
Téves Isten-fogalmak 77 házzák fel. Az idő végtelensége azonban „az aktuális és potenciális végtelenség sajátos egységét alkotja”24 Ezzel viszont újra visszacsempészték a fejlődés gondolatát, újra itt a fejlődő abszolútum. Ügy véljük, hogy a dialektikus materializmus képviselői akkor járnának el helyesen, ha a tárgyi anyag és a tudat közös transzcendentális feltételét25 nem ruháznák fel minden további nélkül a konkrét anyagnak még a legáltalánosabb határozmányaival sem, hanem olyan megvalósult végtelennek („actus purus”-nak) tartanák, amiben aztán jól elhelyezhető az általunk ismert világ képességeivel kevert tényleges végtelensége, illetve fejlődése. Kétségtelen persze az is, hogy ebben az esetben el kellene fogadniuk azt, hogy az abszolútum végső soron mindig kifürkészhetetlen titok marad számunkra, hiszen a tiszta megvalósultságról világos és határozott fogalmat sohasem alkothatunk. Ám még ebben az esetben is probléma maradna az, hogy ebben a személytelen tiszta aktuális anyagban hogyan jelenhet meg a - még ehhez az anyaghoz képest is - minőségileg magasabb rendű anyag, az emberi szellem, s annak személyessége, ha a minőségek és mennyiségek nem vezethetők vissza maradék nélkül az előzőekre. Az a furcsa helyzet állna ugyanis elő, hogy az ember, aki mind személyes, mind kollektív tapasztalatában az öntudatra ébredt szellem tökéletességével rendelkezőnek tudja magát, kénytelen lenne „fejet hajtani” egy olyan abszolútum előtt, amit ugyan tárgyában abszolútnak vall, de létrendileg magasabb rendűnek érzi magát annál, éspedig azért, mert tudása és szabadsága révén valamiképpen hatalma van fölötte. A dialektikus materializmus immanens, anyagi természetű ab- szolútuma tehát transzcendens szellemi természetű abszolútumot feltételez, melynek „rejtjeles” itt-létéről a konkrét mindennapi tapasztalás ad bizonyosságot. c) A monizmus úgy értelmezi a valóságot, mint egy önmagában zárt egységet, ami Isten és a világ, szellem és anyag össz-egysége. A monizmus rendszerei közül elsősorban Ernst Haeckel (1834-1919) biológiai monizmusát kell említenünk. Haeckel az említett össz-egységet életnek nevezi. Az élet szerinte egységes szubsztancia, mely egyidejűleg jelenti a természetet és Istent, s ezért az anyagi és szellemi létforma két alapvető tulajdonságában nyilvánul meg. Ez az össz-szubsztancia, mely mennyiségében mindig azonos marad, a végtelennek tekintett időben bontakozik ki periodikus ismétlődések formájában, mégpedig az ősanyagból kiindulva az egy- sejtűeken keresztül a legmagasabbrendű élőlényekig, melyek közül a leg24 Végtelenség és világegyetem, 181. o. 25 Az ontológiai vagy filozófiai értelemben vett anyagot.
