Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Bolberitz Pál: Téves Isten-fogalmak
78 Bolberitz Pál kiválóbb az ember. Az „össz-szubsztancia”, mint a mindent átfogó világlényeg a monizmusnak ebben a formájában előbb-utóbb a vallási tisztelet tárgyává alakult át. Ez pedig olyan formában történt, hogy három lényegi tulajdonságát, az igazat, a jót és a szépet, mint emberi tulajdonságokat, mintegy „isteni háromságnak” nevezték el. Ez a „vallásos” jellegű monizmus természetesen haladásmentesnek nyilvánította a kereszténységet, s arra törekedett, hogy mint világnézetet, kiszorítsa és helyettesítse. A monizmus másik irányzatát - melyet energetikai monizmusnak neveztek -Wilhelm Ostwald képviselte (1853-1932). Ő minden lét alapjának a fizikai energiát tekinti, melynek megjelenési formái az anyag és a szellem. Ezért hirdeti Ostwald, hogy az Isten-fogalom helyébe a pozitív tudomány fogalmának kell lépnie. Végül meg kell említenünk még Wilhelm Wundt (1832- 1920) ún. pszichológiai monizmusát is. Wundt úgy véli, hogy minden jelenség végső és egységes oka a pszichikai energia, vagyis az „akarás”. Ezt az akarást a lelki élet megelevenítő áramaként értelmezi, ami egy céljában meghatározott fejlődésben bontakozik ki, az anyagtól (ami még tudattalan akarás) egészen az emberben levő tudatos akarásig. Mivel Wundt szerint a tudat a fejlődés végső állapota, nem létezhet olyan tudatos létező, aki, mint teremtő Isten az egész világmindenség létrejötte előtt létezhetett volna. 2. Arthur Schopenhauer ateizmusa Mint korábban láttuk, az elméleti ateizmus gyökere a materialista világnézet. Schopenhauer (1788-1860) ateizmusa is ebből a beállítottságból fakad. Schopenhauer fő művében26 kirajzolódnak tanításának alapvonásai. Kanthoz hasonlóan ő is különbséget tesz a „jelenségek világa” és az „önmagában lévő világ” között. Nézete szerint a bennünk tudatosult világ, mint jelenség, szubjektív elképzelés és a megismerő alany produktuma. Ezzel szemben a világ „önmagában való léte” szerint nem más, mint akarat, mely lényegében az életre való törekvést jelenti, mégpedig elsősorban érzéki és ösztönös értelemben. Az akarat a dolgok egységes ősoka, s mivel az akaratot Schopenhauer érzéki-ösztönös életre törekvésként értelmezi, szerinte minden lét érzéki lét. Az ember lényege is érzéki-anyagi jellegű, és minden részletében, illetve megnyilvánulási formájában az érzéki jellegű ősakarat megjelenési formája. Az értelem viszont az a „fáklya”, melyet az ember agyában az ősakarat gyújtott meg. Az értelem világos tudat, melyhez az ősakarat az agyműködés folytán jutott el. Schopenhauer tehát az értelemnek nem tulajdonít 26 „Die Welt als Wille und Vorstellung”
