Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Bolberitz Pál: Gál Ferenc és XVI. Benedek pápa Spe salvi című körlevelének eszkatológiája
16 Bolberitz Pál tása”, „Az örök élet tulajdonságai”, „A tisztítóhely”, „A kárhozat” témáit ismerteti, majd „A világ végső kifejlete” című részben „Krisztus második eljövetele”, „A halottak föltámadása” és „Az utolsó ítélet” kérdéseit adja elő. Eme első összefoglaló művében már fölcsillan Gál Ferenc sajátos teológus arculata. Nem a skolasztika megszokott fogalmi elemzésének merevségével, hanem a rá annyira jellemző egyszerű, világos, szabatos és magyaros stílusban, „életszagúan” adja elő mondanivalóját, ami egycsapásra ismert és közkedvelt teológussá teszi mind a papok, mind a világi hívek körében. Félreértés ne essék: Gál Ferenc otthonosan mozgott a skolasztika berkeiben. Akik hallgatták dogmatikai előadásait, emlékeznek rá, hogy előadásait mindig valamely nemzetközileg ismert szerző latin nyelvű kézikönyve tételeinek ismertetésével kezdte, majd kiváló probléma érzékkel, világos filozófiai és biblikus eszmefuttatásaival tudta életközeibe hozni a tárgyalt hittételeket. Gál Ferenc nem öncélúan adta elő a dogmatikát, hanem kimagasló érzéke volt az adott kor hívő és kereső emberének útkeresésében a helyes út megmutatásához. Ezt nem csupán alapos felkészültségének és a legújabb nemzetközi irányzatokban való jártasságának köszönhette, hanem komoly lelkipásztori tapasztalatainak is, amitől sohasem szakadt el. Gál Ferenc ugyanis elsősorban pap volt, aki szoros kapcsolatot tartott fenn a lelkipásztorkodó papsággal és a hívekkel. Életműve kiválóan példázza, hogy a teológiai tudományosság kritériuma nem lehet az Egyház élő gyakorlatától való elszigetelődés. E beállítottságnak is köszönhető, hogy a budapesti Egyetemi templomban mondott konferenciabeszédei annyira népszerűek voltak, nem is szólva a lelkipásztorkodó papság továbbképzését szolgáló teológiai előadásairól. Gál Ferenc a II. Vatikáni Zsinat korszakfordító jelentőségét hamar felismerte. Az ismert és nehéz körülmények ellenére naprakészen tájékozódott a zsinat idején és utána fellendülő teológiai irodalomban. Ebben a szellemben íródott meg „Az üdvtörténet misztériumai” című dogmatika könyve, ami már a zsinat tanításában érvényesülő üdvtörténeti szemléletet tükrözte. „Az örök élet reménye”2 már teljesen a zsinati teológia szemléletében tárgyalja az eszkatológia kérdéseit. A zsinat után a nyugati teológia élénk érdeklődést mutatott az eszkatológia témái iránt. Olyan kérdések kerültek feldolgozásra, melyek a korábbi De novissimis című dogmatikai hitágazatban korábban fel sem merültek, vagy pusztán csak leegyszerűsített utalások formájában jelentek meg. Főleg K. Rahner, L. Boros, G. Greshake, Winkelhofer, H. U. v. Balthasar etc. mun2 1975. 206 old.
