Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Török Csaba: Miben remél, aki nem remél?
Miben remél, aki nem remél? 51 írásunk elején két mottó szerepel, mindkettő M. Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényéből20. A jövő- és reménynélküli ember valóban odaszögeződik az örökkévalósághoz — ám ez az örökkévalóság nem Isten gyógyító, beteljesítő ideje, hanem a fizikai idő végeláthatatlan folyama, amelynek semmiből jövő és semmibe tartó áramában az én konkrét életem, az én kronoszom a kegyelem minden kitörési lehetősége nélkül, kairoszra nem lelve sodródik. Krisztus keresztre feszült, hogy kiszakítson ebből a helyzetből: feltámadásával reményt adott, a remény által pedig jövőt nyitott előttünk. „Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik «távol» voltatok, Krisztus Jézusban «közel» kerültetek, Krisztus vére árán” (Ef 2,12-13). Mi azonban mégis visszakerültünk a borzalmas körforgásba, s így végtelenül távol sodródtunk a valódi jövőtől, talán még távolabb, mint ahol még Krisztus nélkül élve őseink voltak. Olyan élet ez, amelyről joggal mondja Kundera, hogy „súlytalan, eleve halott”, amelyben végül semmi „nem jelent semmit”. Mivel próbáljuk meg betapasztani az emberi egzisztencia e hatalmas sebét? Miben remél az, aki nem remél? J. Baudrillard válasza most is döbbenetesen igaz: szimulálunk, másolunk. Bár tudjuk, hogy egy régi szemlélet nem jó, most újra lemásoljuk. A technikai fejlődés környezeti katasztrófát okozott? Hát most majd a még teljesebb technikai fejlődés orvosolja a katasztrófát! Ha az ipari civilizáció fölemésztette az energia- és nyersanyagforrásokat, mit teszünk majd? Behelyettesítünk: új energiaforrásokat találunk, új nyersanyagokat fedezünk fel, s aztán újból folytatunk mindent ugyanúgy tovább! Élhetetlenné vált a világunk a fejlődésmítosz borzalmas végkifejlete nyomán? Hát akkor még tovább kell folytatni ugyanezt a folyamatot, mert a még több fejlődés előbb-utóbb csak jobb is lesz! „A fenti megközelítést technológiai optimizmusnak nevezzük, szélsőséges esetben pedig a piac mindenhatóságába vetett hitnek. Néhány kiragadott pozitív példából ugyanis könnyen levonható az a következtetés, hogy az illetékes szakemberek majd mindent megoldanak a maga idejében, mi csak végezzük nyugodtan a magunk dolgát”21. A tudósok majd feltalálják, a „multik” majd piacra dobják a megoldásokat, s mi megvehetjük azokat hitelért, bankkölcsönért, jelzálog fejében. Ugyanaz a módszer, ugyanaz a hozzáállás, ugyanaz az emberi bűnös, kilátástalan magatartás - mindig és újra ugyanúgy. A végtelenített posztmodem körforgás. A ciklus, amit meg kell 20 Kundera, M., A lét elviselhetetlen könnyűsége, Európa, Budapest 1992. 21 Tóth, G., A Valóban Felelős Vállalat, KÖVET-INEM Hungária, Budapest 2007,26.
