Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Török Csaba: Miben remél, aki nem remél?
44 Török Csaba zésünk fejlődést hordozzon magában. A keresztény szellemiségnek ebből fakadóan van egyfajta progresszív jellege úgy az egyén (a tökéletesség útja mint a személy lelki fejlődése), mint a hívő közösség (a dogmafejlődés, az egyháztörténelem útja a beteljesülés felé) szintjén. Fülünkbe csenghet Szent Ágoston gondolata: „in via Dei non progredi regredi est" - „az Isten útján nem előrehaladni annyi, mint visszalépni"6. Clairvaux-i Szent Bernát pedig ekként fogalmazza meg a haladás, a fejlődés törvényét: „Nem akarsz haladni? - Nem. - Tehát vissza akarsz vonulni? - Semmiképpen. - Hát akkor mit akarsz? — Úgy akarok élni, hogy olyan maradjak, amilyen most vagyok... - Amit akarsz, az lehetetlen, mert ezen a világon semmi sem marad egy állapotban"7. Ennek a fejlődésnek a mozgatója maga Isten, aki a történelemben tálja fel magát, vonzza az embert önmaga felé. Mi történik azonban akkor, hogyha a zsidó-keresztény kultúrkörben megfogalmazódott szemlélet kerete, mechanizmusa megmarad, azonban a tulajdonképpeni hajtóerőt kiveszik belőle, s valami mással pótolják? Mivé lesz a fenti megfontolás, ha Szent Ágoston mondatából pusztán ennyi marad: „az úton nem előrehaladni annyi, mint visszalépni"? Megszületik az a szekularizált fejlődésideál, amely minden porcikájában a bibliai üdvtörténeti gondolkodást visszhangozza, csak éppen maga az Üdvözítő nélkül8. Ha az üdvtörténetből történelem lesz, akkor a vallás helyét az önmagában vett kultúra veszi át, amely egymaga válik a fejlődés hatalmas folyamatává. Ezen szemlélet gyökerei megtalálhatók már S. Puchendorf Eris Scandi- ca (1686) című művében, ahol levezeti egy status naturalis-ból a kultúra felé való fejlődés szükségszerű útját. Ebben az összefüggésben a „természetes állapot” tulajdonképpen a fejletlenséggel, a civilizálatlansággal egyenértékű. I. Kant meg is jegyzi, hogy kulturális fejlődésünk nem más, mint lépés „aus der Vormundschaft der Natur in den Stand der Freiheit”9 - a természet gyermeki szintjéről a szabadság állapotába. Az alapvető emberi fejlődés kulcsszavai tehát ezek lesznek: szabadság, kultúra, civilizáció. Ilyen megközelítésben maga a történelem sem Isten megnyilatkozásának helye többé, hanem sokkal inkább az emberi önmeghatározás terepe. A történelemben az ember nyilatkoztatja ki önmagának önmagát. Ezért is írhatja G. Simmel, 6 Vő. Sermo CLX1X, 18. 7 Epíst. CCLIV ad abbatem Saurinum, nr. 4. 8 A bibliai megközelítésnek az európai történelemszemléletre gyakorolt hatásáról ld. Löwith, K., Világtörténelem és üdvtörténet. A történelemfilozófia teológiai gyökere, Atlantisz, Budapest 1996. 9 Muthmaßlicher Anfang der Menschengeschichte Vili, 115 (1786).
