Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Haas, Alois Maria - Török Csaba (ford.): Dies irae, dies illa
18 Alois M. Haas gefühle’’] nyer megalapozást.7 A Végítélet nem más, mint a világgal szembeni keresztény ellenérzés következménye. Hogy a téma ilyetén felvilágosult szemlélete nem igazán érhető tetten napjaink valóságában, az abban is megmutatkozik, hogy a legutóbbi ezredforduló kapcsán milyen izgatott és gazdag végidő-kommentárok láttak napvilágot! A világvége máig megőrizte alapvető fenyegetési potenciálját - még hogyha konkrét mibenlétére vonatkozóan számos értelmezési variáció létezik is. Mindig is felkavarta és megmozgatta az embereket a végidős ígéretek átvezetése a történelem tényszerű menetébe, jóllehet a mai napig még nem került sor egy ilyen végre. így tehát a történelem vége egy vég nélküli történelem.8 Ugyanakkor látszólag nincs hathatós vigaszalapunk sem az emberiség alkonyára vagy a kárhozatra vonatkozó félelmünkkel szemben. Az ember gondolataiban ugyanis még mindig és üjra meg újra felmerül annak lehetősége, hogy elvétheti végidős beteljesülésének pozitív célját. A modern középkorkutatás különösen kedvelt toposza, hogy a középkori életet egyfajta egzisztenciális félelem keretében értelmezi, ami az indiai elbeszélési hagyományból származó parabolában is visszatükröződik, ahol az ember a szakadékba menekül az egyszarvú elől.9 Gurjewitsch, miután számos változatot összegyűjtött, így adja vissza a történet tartalmát: „Egy percre sem hagyja nyugodni az embert a gondolat, hogy meg fog halni, s azután el kell számolnia, hiszen bármely nap, bármelyik órában arra kényszerülhet, hogy búcsút intsen ennek a világnak. Ennek a magatartásformának fogalmi kifejezése volt a közhellyé vált formula a «földi hívságokról». Ez volt az a kép, amelyet a prédikátorok festettek az életről az emberek előtt. Miután megmenekültek az egyszarvútól, sorsuk arra kényszerítette az embereket, hogy egy nagy szakadékba zuhanjanak, amelynek mélyén kígyók tekergőztek, mérgező békák gubbasztottak, s más ragadozók művelték ocsmányságaikat. Eközben talán sikerülhetett nekik, hogy megkapaszkodjanak egy fa ágán, s azon keressenek menedéket, ám eközben máris két vadállat - egy fekete és 7 Nietzsche, F., Der Antichrist. Fluch auf das Christentum, N. 15; SW KSA 6,181k. 8 Boia, L, La fin du monde. Une histoire sansfin, Paris 1989. 9 Einhorn, J. W., Das Einhorn als Sinnzächen des Todes: Die Parabel vom Mann im Abgrund, in Frühmittelalterliche Studien 67 (1972), 381-417; Uö., Spiritalis Unicornis. Das Einhorn in Literatur und Kunst des Mittelalters, München 19982, 310-323; Gurjewitsch, A. A., Himmlisches und irdisches Leben. Bildwelten des schriftlosen Menschen im 13. Jahrhundert, Amsterdam 1997, 158k (a parabola általunk közölt változata: Hervieux, L, Lesfabulistes latins, vol. IV: Études de Cheriton et ses dérivés, Paris 1896, 318k). A középkori népi kultúra eszkatológiájáról máshol is nyilatkozik Gurjewitsch, mégpedig jóval kevésbé görcsösen, mint a nyugati medievisták: Gurjewitsch, A. A., Mittelalterliche Volkskultur, München 1987, 167-228; Uó., Das Individuum im europäischen Mittel- alter, München 1994, 129-140.
