Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Haas, Alois Maria - Török Csaba (ford.): Dies irae, dies illa
Dies irae, dies ilia 17 A keresztények számára ezért a Végítélet s ezzel együtt az arra szóló felhívás (amelyet a maga végérvényességében kell tiszteletben tartanunk) a hívő értelem történetileg dokumentált „teremtésvalóságához” tartozik, hiszen a Szentírás ígéretként fogalmazta meg, s a világ lényegi végpontjaként előre látta ezt az ítéletet.4 A menny üdvígérete s a pokolbeli büntetés helyén5 bekövetkező örök kárhozat fenyegetése jelenti minden ember számára azon alternatív „helyeket”, ahol az egyén végidős megítélésére személyes életének tükrében sor kerül. i. A felvilágosodott és szekuláris világnézet megítélése szerint az ilyen álláspontok természetesen már nem megfelelőek. Korunk a régebbi, az isteni kinyilatkoztatás szelleméből fakadó profetikus és apokaliptikus irodalommal szemben már csak igen hűvös és ironikus érdeklődést képes felmutatni.6 Friedrich Nietzsche számára a Végítélet nem más, mint a kereszténység „képzeletbeli teológiájának” és „tisztán fiktív világának” chimérája, amely épp ezen hit „décadence”-ában: az „örömtelenség-érzéseknek az örömérzésekkel szembeni túlsúlyában” [„Übergewicht der Unlustgefühle über die Lust4 Ld. még Jean Delumeau részletes kifejtő munkáját: La péché et la peur. La culpabilisation en Occident. XIIIe-XVIIIe sitcles, Paris 1983, 417k; és még Minois, G., Hölle. Kleine Kulturgeschichte der Unterwelt, Freiburg 2000, 55-78; Reiser, M., Das Jenseits im Neuen Testament, in Trierer Theologische Zeitschrift 2 (2001), 132. Jóval túllép jelen cikk Írójának kompetenciáján az, hogy a Dies irae biblia szövegkörnyezetben fennálló összefüggéseit kiértékelje. De talán nincs is erre szükség, hiszen a pokolra vonatkozó elképzelések átlépik a kultúrák és vallások határait. 5 A Végítéletkor a megítéltek számára a menny alternatívájaként felfogott pokol történetileg igen összetett jelenségként áll előttünk, amely szinte egy kultúrában sem hiányzik, s amelyben manapság alig hisz még valaki (ld. Haag, H., Abschied vom Teufel. Vom christlichen Umgang mit dem Bösen, Zürich 2000). Am paradox módon épp a XX. század egyik legintenzívebb tartós vitatárgyává lehetett volna ez a kérdés, hiszen ez a század oly mesterien értett a művi „poklok” előállításához! A pokolra vonatkozó, világszerte elterjedt „fikciót” az emberek (akik enélkül nem szeretnének boldogulni) a leghibátlanabb és legkonkrétabb rémálom formájában tökéletesítették és művészien formába öntötték - napjainkban például a saját országukból szégyenteljesen külföldi területre telepített vándorló kínzóállomások és a hatékony valóságelkendőzési technikák képében. Ennek a „fikciónak” a történetéhez Id. Bernstein, A. E., The Formation of Hell. Death and Ret- ributionin the Ancient and Early Christian Worlds, Ithaca 1993; VoRGRiMLER, H., Geschichte der Hölle, München 1993 (a 422-ik oldalon a szerző a Dies irae-t „elbátortalanító és megfélemlítő megfogalmazásai” miatt a reakcionista katolikusság fenyegető szövegkörnyezetébe helyezi); Minois, G, Die Hölle. Zur Geschichte einer Fiktion, München 1994; Russel, J. B., Geschichte des Teufels, Wien 2000; Lang, B., Himmel und Hölle. Jenseitsglaube von der Antike bis heute, München 2003. A pokolnak, mint a büntetés és az elnyomás emberileg létrehozott eszközének a konkrét valója kapcsán a Nietzsche által kritikusan felvetett fikcionalitás vádját napjainkban már nem szeretnénk túlértékelni. 6 McGinn, B., Apocalyptic Spirituality, New York 1979,1.
