Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Sanna, Ignazio - Török Csaba (ford.): Bírám és üdvözítőm: Jézus Krisztus
Bírám és üdvözítőm: Jézus Krisztus 9 szívet, nem más, mint a kérdés, hogy ki lesz végül az erősebb, végezetül kié lesz a kezdeményezés, mi lesz a végső szó? Valóban, az emberi történelem végkimenetelének bizonytalansága és a földi dolgokba foglalt kettősség eredményezte azt, hogy az ember és tettei végítéletét eltérő módon fogták fel. Az apokatasztaszisz, vagyis az általános üdvösség „tág” szemléletmódjától eljutottak a janzenista „szűk” felfogáshoz. Az apokatasztaszisz keresztény értelemben kidolgozott tanának legjelesebb képviselője Órigenész, még ha fenn is maradnak nála egyes bizonytalanságok e tan kapcsán. Szerinte az idők végén elérkezik az egyetemes megváltás, és minden teremtmény újra beleilleszkedik az isteni teljességbe, beleértve még a Sátánt és a Halált is. Ezen megközelítés szerint tehát a pokol kínjai legyenek mégoly hosszan tartóak is, mégis csak átmeneti, megtisztító karakterrel bírnak. Az elgondolás szentírási alapja a következő szövegrész: „ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiű is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben” (lKor 15,28). Órigenész számára nem annyira Isten irgalmassága jelenti a teológiai nehézséget, hanem sokkal inkább az, hogy Isten mindent azért teremtett, „hogy létezzen, és nem hogy ne létezzen”. A pokol és a kárhozottak tehát Órigenész számára is léteznek, ám nem örökre. Egy bizonyos ponton a pokol elpusztul, nem azért, hogy többé ne létezzen, hanem azért, hogy többé ne legyen ellenség; az isteni terv nem teljesülhet be, ha csak egyetlen teremtmény is hiányzik belőle. Az apokatasztaszisz tanát csak kevés keleti egyházatya fogadta el (köztük Nüsszai Szent Gergely), mígnem a II. Konstantinápolyi Zsinat 553-ban eretnekségként el nem ítélte.6 A janzenizmus teológiai tanítását a XVII. században dolgozta ki Janse- nius (1585-1638), aki szerint az ember romlott, és ezért arra rendeltetett, hogy rosszat tegyen. Isten kegyelme nélkül az ember csak bűnt követhet el, s szükségszerűen engedetlen lesz az isteni akarattal szemben. Ezzel az elgondolással Jansenius vissza akarta vezetni a katolikusokat arra, amit Hip- pói Ágoston eredeti tanításának vélt, szembehelyezkedve kora uralkodó jezsuita erkölcsteológiai felfogásával, amely szerint az üdvösség lehetősége mindig nyitva áll a jóakarattal felruházott ember előtt, ahogyan ezt a spanyoljezsuita, Luis de Molina (1535-1600), az úgynevezett molinizmus atyja megfogalmazta. A molinizmus álláspontja jelentőségteljes volt a jezsuita prozelitizmus gyakorlatában is, amelynek a célja az volt, hogy bátorítsa a lehető legnagyobb számú ember betörését az Egyház kebelére. 6 Balthasar, H. U. von, Sperare per tutti. Breve discorso sull’infemo. Apocatastasi, Jaca Book, Milano 19972.
