Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Sanna, Ignazio - Török Csaba (ford.): Bírám és üdvözítőm: Jézus Krisztus
6 Ignazio Sanna nak azon eljövetelében rögzül, amely Jézus Krisztusban konkretizálódik. A világ jövője nem valami, egy tárgy, egy (mégoly végsőként is felfogott) valóság, hanem valaki, a végső ember, a feltámadt Krisztus, az örökkévalóság reménye tegnap, ma és mindenkor. Az Egyház hagyománya - a feltámadás Krisztus-eseményének fényében - a közösség és kollektivitás szempontjából mutatja meg a végső valóságokat. A Krisztus feltámadásába vetett hit révén a remény üzenetét ajánlja fel a világnak, amely értelmet ad az egész emberi történelemnek. Ugyanakkor a remény üzenetét nyújtja az egyes embernek is, megvilágítva előtte minden ember sorsát a fizikai halál pillanatában és azután. Az egyes emberhez szóló eme reményüzenet keretében Isten ítéletét az irgalom ítéleteként kell felmutatni, amely semmi esetre sem lép át az emberi szabadságon. A szabadság az Isten képmására teremtett ember legmagasabb rendű jele, a rossz pedig ezen szabadság- és bizalomajándék elárulása. A legfőbb rossz, vagyis az örök kárhozat a szabadság legfőbb elárulása. Az ember a kárhozatban arra használja fel szabadságát, hogy örök időkre rögzítse Isten tragikus elutasítását.4 2. Az eszkatológia számára nem csak a jövő szintjének a hirdetése jelent kihívást, hanem a globalizációnak az antropológiára gyakorolt hatása is. A globalizált ember ugyanis túl azon, hogy tér és idő nélküli nomáddá lesz, egyszersmind ég nélküli ember is. A siker, az egészség, a fiatalság bizonytalan kimenetelű halhatatlanságának a vágya apránként a lélek halhatatlanságának a helyébe lép. A pillanatnyi felfalja az abszolútot. Elvesztettük a pro- tológiát, amely meghatározza az eszkatológiát, mivel elvesztettük annak tudatát, hogy a földből, Isten kezeiből származunk. Az ember, aki immár nem teremtmény, hanem csak egyszerűen valaki, aki egyszerűen csak lett, ugyanígy el is tűnhet. Nincs földön túli jövő, mivel mindent felélünk az ég alatt: a reményeket és a csalódásokat, a sikereket és a kudarcokat, az életet és a halált. Az elméleti és gyakorlati nihilizmus térhódítása létrehozott egyfajta nihilista embert, aki a mának él, anélkül, hogy pontosan tudná, hová megy, mit lenne jobb tenni vagy nem tenni, mi fáradozásainak, szenvedésének, örömének, szabadságának a végső értelme. Mélységesen bizalmatlan az objektív igazsággal szemben, amelyet az értelmezés, a távlatok és a nézőpontok kategóriáival helyettesít. A megteendő jó helyére az elérendő hasznot állítja. A szabadságot lefokozza a puszta spontaneitás szintjére. A tudatosság immár nem foglalja magába a saját tetteink erkölcsiségére vonatkozó spekula4 Sanna, I., Chiamati per nome, San Paolo, Cinisello Baisamo 20043, 418-420.
