Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Sanna, Ignazio - Török Csaba (ford.): Bírám és üdvözítőm: Jézus Krisztus
4 Ignazio Sanna dogmájává lett, amelyet a történelmi jövendőbe vetett végtelen bizalom jellemez. Ezt a jövőt az ember tevőleges képességei teszik elérhetővé. Ennek a laikus hitnek emblematikus tanúja E. Bloch, aki a jövőben a vonzásnak azt a primátusát és pólusát látja, amely felé az egész teremtett világ fordul. Ennek az új, szekuláris vallásnak a leginkább megfelelő készségét abban a reményben látja, hogy elérjük „az identitás hazáját”, amelyben legyőzhetjük az elidegenedés minden formáját, legyen szó az önmagunk, vagy a természet iránti tiszteletről. Ez a földi remény valójában szekularizált eszkatoló- giát képez, amelynek feladata nem más, mint az időben elérhető üdvösség megvalósítása az eszkatologikus ember uralmának a bevezetésével, aki ben- sőleg kiengesztelődött önmagával és a világgal. Az ilyen ember a tudatok tökéletes kölcsönösségében győzi le az ellentmondásokat.1 A jövőnek nincs transzcendens értéke, és nem törekszik semmi örökkévalóra. Tulajdonképpen a történelem egyfajta időbeli modalitásáról, az idő egy dimenziójáról van szó, aminek okán a világi eszkatológiában nincs meg Isten jövőjének az érzéke. Nem valami valóban újról, másról, el nem kép- zeltről van szó, hanem egyszerűen a jelen előzményeiből kikövetkeztetett jövőről. A teljesen más, a teljesen új eljöveteleként értelmezett jövő helyébe a történelmi programozottság és a futurológia lép. Ennek a szekularizált eszkatológiának a felmerülése és megerősödése egybeesett az úgynevezett „végső valóságok” megjelenítésének sajátosan egyházi nehézségeivel. Az ember halál utáni sorsára vonatkozó nagy igazságok túl gyakran váltak egy olyan prédikáció részévé, amely a félelemre alapozott lelkipásztorkodás szolgálatában állt, s célja az istenfélelem felkeltése és a szív megtérésének kiváltása volt. Sok teológus úgy akart kitérni a marxista kritika elől - amely szerint a keresztény vallás elvonja az embert a földi világ építésétől -, hogy a remény isteni erényét egyfajta politikai dinamizmussal helyettesítették, s a kereszténységnek tisztán időszerűségre törekvő látásmódját nyújtották úgy a személyes életben, mint a lelkipásztori szolgálatban.1 2 * * * Emellett léteznek bizonyos „teológiai félhomályok” is, amelyek azon Krisztus-elképzelésekből áradnak, amelyek nem képesek megvédeni a híveknek a Feltámadottba vetett reményét, s végezetül a vallási közömbösség 1 Bloch, E., Ateismo nel cristianesimo. Per una relígíone dell'esodo e del regno, Feltrinelli, Milano 19836, 49. 2 Rahner, K., ll probléma del futuro, in Id., Nuovi saggi, vol. IV., Paoline, Roma 1973, 645671; Bordoni, M. - Ciola, N., L’escatologia cristiana di fronte alle istanze sül futuro, in Idd., Cesü nostra speranza. Saggio di escatología in prospettiva trinitaria, EDB, Bologna 2000,13—20; Sanna, I., Quale categoria di futuro? Considerazioni metodologiche, in Futuro del cosmo, futuro dell’uomo (szerk. Muratore, S.), Messaggero, Padova 1997,165-189.
