Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Bolberitz Pál: A monoteizmus a nyugati filozófiában
A monoteizmus a nyugati filozófiában 157 Isten-fogalmukban erős hangsúlyt kap az istenség egysége és egyetlensége mellett a metafizikai értelemben vett feltétlenség mozzanata (abszolútum), továbbá Isten örökkévalósága, mindenütt-jelenvalósága, mindenhatósága és mindentudása. A monoteista vallások sajátos jellemzője, hogy az igaz vallás keretéből kizárják a nem-monoteista vallásokat, továbbá az egyetemesség igényével lépnek fel. Szemben a politeizmussal, a monoteizmus a maga feltétlen érvényét hirdeti, s ebből következően a monoteista vallások a polite- ista vallások ún. „isteneit” tagadják, illetve démonizálják. Az egy igaz Istenen kívül - a monoteista vallások tanítása szerint - más istenek imádása súlyos bűn. A monoteista vallások ún. „alapított” vallások. Isteni kinyilatkoztatásokra hivatkoznak, és a kinyilatkoztatás továbbítása az ún. „prófétai közvetítés” által történik. Ami a vallási élmény kérdését illeti, a monoteista vallások történelmi tapasztalásokra hivatkoznak, melyek során az egy Isten - üdvözítő szándékkal - kinyilatkoztatja akaratát az embereknek. Ezért kap jelentős hangsúlyt a monoteista vallásokban a történelem-teológia, ami teológiai szempontból értelmezi a múltat és az üdvözítő jövőt (vö. eszkatoló- gia). A monoteista vallások az embertől feltétlen Isten iránti engedelmességet követelnek, ami elsősorban etikai összefüggésben értendő. A monoteizmus fogalma később jelent meg az európai filozófiai írásokban, mint az ateizmus és politeizmus fogalmai. Nem véletlenül, először Angliában használatos a „monoteizmus” kifejezés, hiszen a XVII. és XVIII. század során alakult ki az angol gyarmatbirodalom és a földrajzi felfedezések szembesítik az európai utazókat élményszerűen az akkor ismeretes pogány, politeista vallásokkal. Ezekkel szemben kell az egy Isten-hitre egy elnevezést találni és ez a „monoteizmus” szó. A cambridge-i platonista filozófus H. More 1660-ban a zsidó vallással kapcsolatos írásában jegyzi meg, hogy a zsidók a monoteizmus elsőbbségét vallják a kereszténységgel szemben, mely Isten Fiának istenségét hirdeti.1 Később J. Bolinbroke már szintén beszél a monoteizmusról, méghozzá olyan összefüggésben, hogy azt vallja: a monoteizmus nem zsidó találmány, hanem az Isten-hit természetes formája.1 2 Majd D. Hume írásaiban e fogalom mind jobban elterjed, midőn azt mondja, hogy „a különböző szemita vallások a monoteizmus talaján állnak.”3 Nagyon valószínű, hogy I. Kant - aki D. Hume műveit ismerte - filozófiai írásain keresztül terjedt el széles körben ez a fogalom a kontinentális 1 Ugyanabban a jelentésben szerepel a monoteizmus fogalma később MoRE-nál, amikor a zsidó vallásról tárgyal. 2 Szerinte a monoteizmus nem zsidó találmány. 3 D. Hume: The natural history of religion (1779).
