Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Vass Bálint: A lét fogalmának történeti megragadása Balthasar teológiájában
150 Vass Bálint kus tartalommal is gazdagítja, amikor Balthasar a létalap és a jelenség közötti kölcsönös kapcsolatot mint mozgást (Bewegung) írja le, melyben a jelenség, a létalapnak a képe (Bild des Grundes), a létalapnak mértékét (Maß) felvéve egyben annak hiteles és érthető megnyilvánulása lesz (azaz balthasari fogalommal élve: fény, Licht). Hasonló mozgásról beszél a jóság leírásánál is, melyben már nem a létalap és jelenség (lét és létező) közötti megfelelésről, hanem ennek az alapnak a jelenségben megnyilvánuló önközléséről van szó, amelyet úgy tapasztal meg az ember, mint értékeset. Azaz a létező nem attól válik jóvá, hogy az a törekvés tárgya (mint Aquinói Tamásnál), hanem attól, hogy benne a létnek feltétel nélküli ( Selbstlosigkeit), szeretetben megvalósuló önajándékozása valósul meg. A harmadik transzcendentális tulajdonságnak, a szépségnek jelentősége itt érhető tetten. A szépség arról tanúskodik, hogy a létalap és a megjelenés mögött van még egy szintje a létnek, mely mintegy ezek „mögött” van: ez a lét mélysége (Abgrund vagy Tiefe) vagy titka (Geheimnis). Ez a létnek az a tartománya, amely a véges létnek arra a föntebb leírt axiomatikus tulajdonságára ad magyarázatot, hogy az föltárja magát (igazság) illetve, hogy közli magát a létezőben (jóság). Itt tehát egy olyan valóságról van szó, mely magyarázza a teremtett lét említett tulajdonságát, önmaga azonban nem szorul további magyarázatra (ezért Ab-Grund): ez a már további alapot vagy okot nem igénylő, de minden mást megalapozó Szeretet (grundlose Liebe). „Itt válik a lét alapja mélységgé (Abgrund), mert a közlés alapja nem más, mint a közlés maga, mely ezért a feneketlenségben nyugszik (auf dem Grundlosen ruht). Az pedig, hogy a közlés semmi más alapra való tekintettel nem történik, csak a közlés végett, a szeretet ismer te tőj ele.”29 Bár a szeretet a létnek a jelenségben való feltárulásán túl, mintegy „amö- gött helyezkedik el”, mint annak belső mozgató elve, mégis pont a lét feltá- rulásának és önközlésének önzetlenségében (Selbstlosigkeit) nyilvánul meg, azaz tomista megfogalmazással abban, hogy ez a feltárulás és önközlés a magyarázatát önmagában hordozza. Nem véletlenül hívja Balthasar a Szeretetet, Siewerth után „az igazi transzendentálénak” („das Transzendentale schlechthin")30. Ennek megfelelően a szépség a Szeretetnek, ennek a minden más alapot nélkülöző alapnak a létező feltárulásában való felfénylése (Ausstrahlen). A szép tehát annak tanúja, hogy a közvetlen megtapasztalhatón túl, van még valami „több”, mely mint az önajándékozás önzetlenségének törvényeként határozza meg a létezők belső és egymással való dinamikus viszonyát. \ 29 TLI, 253. 30 TLII, 162.
