Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 1-2. szám - Bevonulás Jeruzsálembe - Granados, José - Török Csaba (ford.): Az új Hozsanna az új Templomban - Jézus bevonulása Jeruzsálembe

12 Jose Granados fölött" Qn 1,51). Utalás történik itt Jákob lajtorjájára, amelyen az angyalok fel- és leszállnak. Ebből kiindulva értelmezhetjük helyesen a választ: Jézus azonosítja magát a Templommal, a szent hellyel, amelyen keresztül a fel le­het emelkedni az égbe és le lehet szállni onnan, ahogyan azt Jákobnak is ki­jelentették: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja” (Tér 28,17)20. Másrészt jeruzsálemi bevonulásával és a kereskedők kiűzésével a Mester ugyanannak a 118. zsoltárnak egy másik versét idézi: „a kő, amit az építők el­vetettek, szegletkővé lett" (Zsolt 118,22). Az idézet beleilleszkedik a gyilkos szőlőmunkások példabeszédébe, amelyben Jézus a Fiúként mutatja meg ma­gát, szemben a prófétákkal, vagyis azokkal a szolgákkal, akiket őelőtte küld­tek a szőlőbe (Mt 21,33-42). Szójáték ez a „Fiú” (arámul ben) és a „kő” (eben) kifejezések között. Jóllehet a szőlőművesek azt gondolják, hogy saját birto­kukba veszik a szőlőt, ami Izrael földje a középpontjában a Templommal, mégis azt láthatjuk, hogy pont a szegletkövet vetik el. Valóban a Fiú lesz az, aki alá fogja támasztani a Templom felépítését. Húsvétkor lefekteti egy új épületnek, Isten egy új családjának alapzatát21. A király, aki szamárháton vonul be, és akinek ezt kiáltják: „hozsanna” és „áldott az, akijön", messze túl van azon a Messiáson, akit a tanítványok vár­nak. Az vonul be Jeruzsálembe, aki öröktől fogva az Atyától mint az ő Fia származik. Ennek köszönhetően képes arra, hogy átalakítsa a szentélyt, és új módon tegye jelenvalóvá benne Istent. Jézusnak ez a sajátos fiúsága az, ami megengedi számára, hogy átalakítsa a Templomot és annak funkcióját. Mivel ő az, aki transzcendens és egyedülálló módon az Isten Fia, az általa építendő Templom is egyedülálló jellemvonásokkal rendelkezik majd. A János sze­rinti evangélium nyíltan mondja: „Testének templomáról beszélt” (Jn 2,21). TESTÉNEK TEMPLOMÁRA GONDOLT Ezek után meg kell vizsgálnunk, milyen jelentéssel bírt a Templom az Ószö­vetségben. Az ember tere és ideje itt lépett kapcsolatba az isteni megszentelt jelenlétével. Isten már Izraelnek a pusztán való átkelése idején jelenvalóvá 20 Ld. Allan R. Kerr, The Temple of Jesus’ Body: The Themple Theme in the Gospel of John, Journal for the Study of the N. T. (Supplement Series), Sheffield Academic Press, New York 2002, 136, 166. 21 Jézus és a Templom evangéliumokban történő azonosításáról Is. Yves Congar, »Le mystére du Temple ou Yéconomie de la Presence de Dieu á sa creature«, de la Genese ä l’Apocalypse (Lectio Di- vina nr. 22), Cef, Paris 1958.

Next

/
Oldalképek
Tartalom