Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Boulnois, Olivier - Török József (ford.): A szeretet ajándéka
A szeretet ajándéka 21 KRISZTUS TESTE Henri de Lubac Corpus mysticum könyve óta köztudott, hogy a középkorban a misztikus test kifejezés értelme döntő módon megváltozott. Az egyházatyáknál Krisztus teste az Egyházat jelentette, Szent Pálhoz hasonlóan, és a corpus mysticum kifejezés mindenek előtt az eucharisztikus testet jelentette, Krisztus testének láthatatlan jelenlétét az Eucharisztiában. Ellenkezőleg, a Tours-i Berengár által a kenyér és a bor átváltozásának realitása körül kiváltott vitáktól kezdve a középkori szerzők az Eucharisztiát corpus verumnak nevezték, hangsúlyozván a látható színek alatti igazi, valóságosan jelenvalóságát. A láthatatlan ekkor más értelmet nyert: a corpus mysticum az „egyházi testet” kezdte jelölni, az Egyház realitását, amelyet azonban elrejtettnek tartottak. Ezzel az egyensúlytalanság nagy kockázata vált jelenvalóvá: a probléma nem abban rejlik (bár néha ezt mondják), hogy az eucharisztikus test realitására helyezve a hangsúlyt, a középkori teológia az Egyháznak pusztán szimbolikus közösséggé lefokozódását kockáztatta meg; hanem azt kockáztatta, hogy szem elől veszti az Eucharisztia által megvalósított humanitás (humanité) szimbolikus és alapító (fondatrice) identitását. A középkori gondolat beleesett ebbe a csapdába? Petrus Lombardus szerint a szentség színe (a látható formája) kifejezetten hasonlatos két dologhoz, melyeket kinyilvánít: az Egyházhoz és Krisztus testéhez és kétféle módon: jelző a jelzetthez, tartalmazó a tartalomhoz. Az Eucharisztia szentség, vagyis „egy szent dolog-valóság jele”, mert kifejezett hasonlósággal viseltetik az iránt, amit tartalmaz és amit jelez. Egyfelől a kenyér és a bor hasonlítanak Krisztus testéhez, amit tartalmaznak. Amint a kenyér megerősíti és támogatja a testet, a bor megvidámítja és mámorossá teszi az embert, Krisztus teste helyreállítja és jóllakatja a belső embert [...] lelki módon; és Krisztus vére lelkileg megvidámítja és megmámorosítja őt. Ezért mondja a zsoltár: „s a kelyhemet színükig töltötted” (22,7).21 Másrészt, a kenyér és a bor hasonlítanak az Egyház közösségére is, amelyet jeleznek, anélkül, hogy azt tartalmaznák. Ez az, amit Petrus Lombardus misztikus testének, vagy misztikus realitásának nevez. „Valójában egy hasonlósággal bír az általa jelzett irányban, ami a hívek egysége: mert sok-sok gabonaszemből egy kenyér lesz, sok-sok szőlőszemből készül az egyetlen bor, ugyanígy az Egyház egysége a hívek sokaságában áll fenn (constat), eredez.”22 És a szentség, amely az Egyházat jelzi, egyben Krisztus saját teste: „Krisztus saját teste, 21 Pierre Lombard, „De Corpore Christi”, III, §.8 (ed. Dans Sententiae II, p. 79*). 22 Id. §.9 (11,79*). P. Lombard, Sententiae IV,d.3, chap. 7,§.2 (II, 285): „res mistica”.
