Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Mohrmann, Christine - Török József (ford.): A liturgikus latin nyelv
42 Christine Mohrmann los iratok kuriális nyelve. A Biblia legrégibb változatainak - fordításainak nyelvezetét az egyházi latin legrégibb formájának lehet tekinteni. Ezek a régi változatok rendkívül népies nyelven fordítódtak: a fordítók, bárminemű irodalmi képzettséget nélkülöző egyszerű emberek a köznép nyelvezetéből merítettek, fokozottan betűszerinti fordításra törekedtek, elhárítva bármiféle irodalmi vagy esztétikai gondosságot. Szóról szóra fordítanak és nagyon gyakran megőrzik mondattani szerkezeteit a görög eredetinek, amely a maga során a héber nyelv által gyakorolt behatást szenvedte el. Számos idegen elem, nyelvtani és stilisztikai megoldás miatt a Szentírás régi változatainak nyelvezete - népies, amennyire csak lehetett - magára öltött egy nagyon különös jelleget, ami világosan megkülönböztette a keresztény közösségek által beszélt nyelvtől. A Szentírásnak ezek a régi változatai megbotránkoztatták az irodalmilag művelt embereket, népies, ugyanakkor egzotikus jellegük miatt. Lactantius, kiváló irodalmár, a régi változatok népies jellegéről beszél, ami a művelteket megbotránkoztatta: nam haec in primis causa est cur aput sapientes et doctos huius saeculi scriptura sanctafide careat, quod prophetae communi ac simplici sermone ut adpopulum sunt locuti. (Divin. Inst. 5,1,15). A hagyományos irodalmi elegancia teljes hiánya megkerülhetetlen, legyőzhetetlen akadály volt az első századok művelt emberei szemében, akiket átitatott az az irodalmi kultúra, amelyben a szó kultusza uralkodott. Lactantius ezt nagyon világosan megmondja: contemnuntur itaque ah iis qui mihi audire vei legere nisi expolitum ac disertum volunt, nec quicquam haerere animis eorum potest nisi quod aures blandiore sono mulcet, illa verő quae sordida videntur, anilia inepta vulgaria existimantur. Adeo nihil verum putant nisi quod auditu suave est, nihil credibile nisi quod potest incutere voluptatem: nemo rem verdate ponderat, sed ornatu (Ibid., 16-17). Ugyanakkor a keresztény körökben ez az érdes, egzotikus elemekkel teli, kevéssé irodalmi forma hosszú távon, mint „bibliai stílus” elfogadásra került. Szent Ágoston a Locutiones in Heptateuchum c. művében igyekszik jelezni és megmagyarázni a nyelvi és stílusbeli sajátságokat, amelyeket a régi változatok tartalmaznak, és azokat ő egyszer szemitizmusnak, máskor grecizmusnak, néha népies fordulatnak nevezi.4 De ő nem kritizálja ezeket a sajátosságokat; megállapítja, hogy ott vannak, és a consuetudo scrip- turarumot alkotják. A Szentírás nyelvét és stílusát összehasonlítja a profán nyelvhasználattal, és néha megállapítja, nem kis meglepődéssel, hogy bizonyos stílusbeli sajátságok, melyeket a Szentírásban talál, előfordulnak profán 4 Lásd Wilhelm Süss, Studien zur lateinischen Bibel I, Augustins Locutiones und das Problem der lateinischen Bibelsprache, Tartu 1933. Comp. Christine Mohrmann, Rev. des Et. Lat., II, 1933, 519 skk.