Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Thomas, Jean-François - Török József (ford.): Megjegyzések Louis Bouyernál és Joseph Ratzingernél a sacrum és a liturgia kapcsán
30 Jean-Frangois Thomas avatva az eljövendő örök élet elővételezésébe. Ez az ég felé nyitás ad a jelen élet számára távlatot. Nélküle a létezés „bekerített”, üres, kétségbeejtő volna. Amikor a kultusz az aranyborjú imádásának vétkébe, eltévelyedésébe süllyed, aposztázia történik, mivel az a kultusz, amely nem felülről adatik, hanem saját maga kreálja magát, gyönyörködve ünnepli és mindenhatóvá nyilvánítja magát. Joseph Ratzinger ezt az Egyházon belüli, kortárs sodródásokra alkalmazva megjegyzi: „Az aranyborjú története kétségtelenül figyelmeztetés számunkra. Óv és eltanácsol mindenféle esetleges és egocentrikus kultusztól, amely végső soron nem az Istenhez közeledést szolgálja, hanem egy alternatív világ kialakítását. Ebben az esetben a liturgia nem más, mint tartalmatlan játék.23 Még rosszabb, a sacrum leple alatt végrehajtott aposztázia. Ebből következik a frusztráltság, az üresség érzete, ami nagyon messze van attól a felszabadító megtapasztalástól, ami mindig megtörténik az élő Istennel való, igazi találkozás során.”24 A Szentírást25 olvasván az egyházatyák az üdvtörténetben három állomást jelöltek meg: homályból a képmásig, majd a képmástól a valósághoz. A képmás és a valóság között helyezkedvén el, nekünk szükségünk van szimbólumokra, amelyek minket a már jelenlévőhöz és még részben elrej- tetthez kötnek. Ezért van szükségünk, nekünk, részleges vakoknak, szent helyekre, szent időkre, jelekre, szimbólumokra, mert ezek a képek nyitják meg nekünk az eget. Joseph Ratzinger ezt a momentumot a Jó Pásztor ténykedéséhez hasonlítja, aki bennünket vállára vesz és visszavisz az elveszett hazába: „A liturgia visszafordít az exitustói a redditushoz, a szétszórtságtól az egybegyűjtéshez, Isten átszállásától a mi ascensiónkig. A liturgiának köszönhetően a földi idő belép Krisztus jelenébe. A megváltás folyamatában a liturgia a nagy fordulópont. A pásztor az elveszett bárányt vállaira veszi és hazaviszi.”26 Ez a felfogás radikálisan eltávolodik a Lévy-Bruhl és Dürkheim által kigondolt vallásszociológiai elméletektől. A mítosz és a szimbólumok, amelyek lassan elvezetnek a sacrumhoz, elsősorban nem etiológikusak, hanem kultikusok.27 A rítus nem mesterséges cselekvés a racionális élet keretein kí23 A játék a liturgiában témáról lásd Romano Guardini, L’esprit de la liturgie, 1918. Magyarul: A liturgia szelleme, fordította Csanád Béla, Szent István Társulat kiadása, Bp. 1981. 24 Joseph Ratzinger, L’esprit de la liturgie, Ad Solem, Génévé 2001, 20. Magyarul A liturgia szelleme, Szent István Társulat, Budapest 2002. 23 Szent Pál, Gál 3,18. 28; Zsid 4,7 köv. 26 24-es jegyzetben idézett mű, 51. 27 Az elsőről lásd Le Sumaturel et la Nature dans la mentalité primitive, Paris 1963, és a másodikról híres művét, Les formes élémentaires de la vie religieuse, PUF, Paris 1968.
