Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Thomas, Jean-François - Török József (ford.): Megjegyzések Louis Bouyernál és Joseph Ratzingernél a sacrum és a liturgia kapcsán
Megjegyzések Louis Bouyernál és Joseph Ratzingernél... 27 MINDENEKFÖLÖTT: A SACRUM Louis Bouyer mindig állította, hogy a sacrum valósága nem érthető meg a maga sokoldalúságában és bonyolultságában, csak az összehasonlító vallás- történeti alapokon nyugvó fenomenológiai tanulmányok segítségével. Más írásai mellett e kérdésnek egy egész könyvet9 szentelt. E tárgyban az általa segítségül hívott szerzők: Rudolf Otto, Georg Van der Leeuw, Mircea Eliade. A hit és a vallás, a transzcendens és az immanens, Isten nagysága és a teremtés valósága között véghezvitt szétválasztás, elkülönítés - Albert Ritschl protestantizmusa és Karl Barth meg tanítványai és egy bizonyos katolicizmus munkássága folytán - elvezetett egyfajta „ateológiához”, radikális naturalizmushoz, „akozmikus” teizmushoz, mely elveti Istent. Az az óhaj, hogy ilyen, emberi elemeitől megtisztított kereszténységre tegyenek szert, többé nem engedi meg az „isteninek”, hogy menedéket találjon. Márpedig a kereszténységben semmi nem fontosabb, mint Isten megengesztelődése az ember iránt, az ő kiengesztelése Szent Pál szavaival, amit Isten maga visz véghez.10 11 A sacrum megelőzi a vallási jelenséget, lehetővé teszi a létezését, mert Isten tevékenységének, jelenlétének folyamatos megnyilatkozása, létének kinyilvánító jele. A sacrum tehát nélkülözhetetlen a vallási jelenség számára, létünk és a világgal való kapcsolatunk egysége-egybefogója, amely közvetlenül Istenből forrásozik. „Megtagadni a sacrumot, annyit jelent mint megtagadni Istentől minden lehetőséget, hogy megmutatkozzék a világban, amelyet ő teremtett. Olyan kereszténységre törekedni, amelyben minden szakralitás túlhaladott vagy kiküszöbölt, egyet jelent egy olyan kereszténységgel, ahol Isten nem lesz többé megnevezve, sem meg nem nevezhető, sem ki nem fejezhető, akár egyszerű utalással sem. Tetszik vagy nem tetszik, a sacrum elvetése abba torkoll, amit ’Isten halála’ névvel illetnek, ám amelyet egészen egyszerűen ’Isten elfelejtése’ gyanánt kellene emlegetni.”11 A pogány sacrum, majd a héber sacrum, végül a keresztény sacrum átalakulása (transfiguration) helyreállítják az Isten és az ember között elveszett egységet. Olyan területen vagyunk, amelyen a múlandó, az ideiglenes, az átmeneti csődöt mond, ebből fakad annak szükségessége, hogy a liturgia stabilitását fönn kell tartani, hiszen ez a liturgia juttatja kifejezésre mindazt, ami a Teremtő és a teremtményei közötti kapcsolatban elidegeníthetetlen. Joseph Ratzinger e tárgyban kijelentette. „A liturgia nem valamiféle show, 9 Le Rite et l’Homme, Cerf, Paris 1962, 308. 10 Lásd Le métier de théologien, Entretiens avec Georges Daix, Ad Solem, Génévé 2005, 98. 11 Uo. 103.
