Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Gourgues, Michel - Török József (ford.): "Kinyilatkoztatta dicsőségét": Az immanens és a transzcendens találkozása János evangéliuma 2,1-11-ben

30 Kinyilatkoztatta dicsőségét Mária, aki a kánai menyegzőn hajlandó volt az „anya” szerepéből átmenni az „asszonyéba”, ismét anya lesz. De fiai megsokasodnak, őket képviseli a ta­nítvány, akit Jézus szeretett (19,27). A hit rendjében anya ő, aki a kiinduló­ponton igent mondott erre. A kánai menyegző történetének részei, az anya-fiú kapcsolat, az emberi tapasztalatok, valóságok, elvárások együttese az Atya művének beteljesedé­séhez csatlakoznak, miközben a maguk rendjében elérik céljukat, s közben magasabb szinten, előrejutva új jelentéseket és célokat kapnak. Fordította: Török József ÉLETRAJZI ADATOK: Michel Gourgues kanadai, domonkos rendi szerzetes, 1942-ben született. Újszövetségi egzegézist tanít Ottawában, a domonkos egyetem teológiai ka­rán, vendégtanár a jeruzsálemi Biblikus Iskolában. Számos mű szerzője, legfőbb művét lásd a 7. jegyzetben. A Studiorum Novi Testamenti Societas - a 4. evangélium tanulmányozására - keretében folyó munkásságban jelentős részt vállalt (BETL 174, Leuven 2005).

Next

/
Oldalképek
Tartalom