Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3-4. szám - Hittan az iskolában - Sport - Baslez, Marie-Françoise - Török József (ford.): Az ókori kereszténység szembesülése a görög-római világ sportkultúrájával
Az ókori kereszténység szembesülése a görög-római világ... 165 atyák beismerték, hogy a keresztényekre is vonzóerőt gyakorolnak a sport- versenyek, s ezért a sporttól kölcsönzött hasonlataik állandóan előbukkannak írásaikban. Az a tény, hogy a sport mindig valamilyen politeista vallási eseményhez is kötődött, nem zavarta a hellenisztikus kultúrában elmélyül- teket, főként Keleten. Ugyanakkor a II. század elején Tertullianus Karthágóban „A látványosságokról” című írása lapjain maró kritikával bírálja kora sportvetélkedéseit éppen úgy, mint minden egyéb látványosságot, tömegszórakozást. A páli szellemmel szakítva, szerinte a hittel lehetetlen összeegyeztetni a sportünnepélyek vallási megnyilvánulásait: a cirkusz a politeiz- mus démoni sűrítménye, az ezeken hemzsegő bálványok miatt. Elítéli az amfiteátrumok látványosságainak a kegyetlenségét, a gladiátorok küzdelmét, s főként a vadállatok színlelt vadászatát, amelyeket az arénákban rendeztek, s amelyeken az elítélteket föláldozták. Végezetül kárhoztatja a stadionokban tartott tömegrendezvényeket és a lóversenyeket, a szórakozás ártalmas befolyása miatt; hiszen a nézőket látvány-kultúra függővé teszik ezek a rendezvények, melyeket a császári hatalom támogat, hogy a nép cselekvésképtelenné váljék, ahelyett, hogy a polgári életben ügyködne. Ráadásul ezzel szítják fel a tömegek szenvedélyeit. Ha eltekintünk a bálványimádás vádjától, ezeket a szemrehányásokat megtaláljuk az I. és a II. század római moralistáinál is, mint Seneca vagy az ifjabb Plinius, jóllehet az akkori értelmiség is szakadatlan látogatta a cirkuszokat és a stadionokat. Ám az is igaz, hogy a rómaiak jelentősen hozzájárultak a sport fogalmának fejlődéséhez, valamint társadalombeli térnyeréséhez. Az uralkodó réteg számára a sport kellemes időtöltésnek és egészségügyi karbantartásnak tűnt inkább, és kevésbé katonai fölkészülésnek. A sport inkább a magánélet szférájába tartozott, s noha a római hadvezérek mind nagy sportolók voltak, a római arisztokrácia nem volt hajlandó személyesen küzdeni a stadionban, és vetélkedni a nagyközönség szeme láttára.16 Másrészt a rómaiak a sporteseményeknek tömeglátványosság jelleget adtak, amit a hivatásos sportolók biztosítottak, s e tömegszórakoztatást a római nép megkövetelte: panem et circenses. A vezető egyéniségek ezt az igényt kielégítették, mert az atlétikai játékok (ludi) mellett létrehozták a látványosságokat (munera), amelyek során az amfiteátrumokban, az e célra épített jellegzetes római épületekben17 gladiátorok küzdelmének és színlelt vadászatoknak örvendhettek a nézők. Ez utóbbiaknál a mi fogalmaink szerint a szó szoros értelmében nem sportról van szó, de 16 A sportról Rómában lásd J.-P. Thuillier, Le sport dans Rome antique, Editions Errance, Paris 1996. G. Ville, Lagladiature en Occident dés origines á Domitien, Paris 1981.
