Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3-4. szám - Hittan az iskolában - Sport - Baslez, Marie-Françoise - Török József (ford.): Az ókori kereszténység szembesülése a görög-római világ sportkultúrájával
164 Marie-Francoise Baslez (Fii 3,12-14) az apostol Krisztus által megragadott keresztény lendületét a versenyfutó mozgásához és erőkifejtéséhez hasonlítja, a „cél felé” nekilendülve, ajutalom pedig ezért a küzdelemért Isten hívása Krisztusban. A Ko- rintusiakhoz írt első levelében (9,24-26) a sportolást és a keresztény életet hasonlítja össze, a küzdelem (ökölvívás) és a futás képei segítségével. Való igaz, hogy Korintus a görög világ legrégebbi és legnagyobb tisztességgel járó atlétikai versenyeinek volt a színhelye, valamint Isztma ünnepeié, Poszeidon patrónussága alatt. Azt, hogy ezeket a versenyeket Szent Pál közvetlenül ismerte, mi sem bizonyítja jobban, mint egy terminus technicus alkalmazása, az ökölvívás nyelvezetéből: a szemet dagadtra ütni - hypopiazein (lKor 9,27). (Ez a magyar fordításokban elsikkad. A fordító megjegyzése!) Az ökölvívás és az edzés szükségszerűen utalnak a „test megzabolázására” és „rabságban tartására”. Előtte hivatkozik a „megtartóztató életre” (enkrateia13), amit minden sportolónak gyakorolnia kell, aki részt vesz a versenyfutásban (lKor 9,25). Pál apostol sportszemléletében a hívő önmagával vívott küzdelme fontosabb a versengésnél és a résztvevők egymás közötti vetélkedésénél; ebben különbözik felfogása a görögök sporteszményétől. Természetesen a ko- rintusiaknak azt tanácsolja, hogy „fussanak a győzelemért” (lKor 9,25); ám később, a Filippibeliekhez írt levelében (2,3) a megtérteket arra inti, hogy semmit ne tegyenek „vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból”, ez utóbbi viszont a görög város saját értékeinek és szisztémájának tagadhatatlan megkérdőjelezése. Pál nem az elismerésre törekvő versengés erkölcsiségét védi, hanem sokkal személyközpontúbb módon az önmagát túlszárnyalás moralitását: a végső erőfeszítésig el kell menni, és ezt ő mint kora jelesei, az utazással (2Kor 11,25-26) és a sportolással példázza. Az egész ókor folyamán a kereszténység a görög-római világ kulturális kategóriáiban és a küzdelem-versengés szellemében gondolkodott. A Karthágóban vértanúvá lett Perpétua aktái 203-ban tartalmazzák, hogy a szent kivégzése előtt révületben önmagát a gonosz lélekkel küzdő harcossal azonosította a karthágói nagy sportverseny keretében.14 Az V. században Alypius, egy Szent Ágostonhoz közeli személy a sportesemények rendíthetetlen híve volt; ugyanekkor Galliában Sidonius Apollinarius püspök a labdajáték (római újdonság) elszánt pártolója, amelyben ő a csapatszellem eltanulásának a lehetőségét látta meg, s nem habozott beállni a játékosok közé.15 Az egyház13 Ennek az eszmének a végsőkig eltúlzása vezetett az enkratiszteszhez, s lett eretnekséggé. 14 P. Franchi de Cavalieri, „Passió ss. Perpetuae et Felicitatis”, Scritti agiografici, Studi e testi 122 Vatican 1962. 15 Levelek 5,17,5-7.
