Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3-4. szám - Hittan az iskolában - Sport - Baslez, Marie-Françoise - Török József (ford.): Az ókori kereszténység szembesülése a görög-római világ sportkultúrájával
162 Marie-FranQOise Baslez megszemélyesítője Jákob2, az „atletikus erény”3 példaképe. Szerinte az „erény atlétái” az esszénusok, akik a világtól visszavonultan közösségi életet éltek4, életmódjukban, amint azt Philón leírta, a fizikai munka helyettesítette a gimnasztikus gyakorlatokat és az atlétikai versenyeket, mivel az a szabadságot és a rabszolgaság elkerülését biztosította számukra. Az ókori városállamban a sport elválaszthatatlan része a szabadokat megillető nevelésnek, a rabszolgákat ugyanis mindvégig kitiltották a sportiskolákból. A Krisztus utáni I. évszázad judaizmusa a vértanúkat az atlétákhoz hasonlította, a Makkabeus-fivérek - akik a zsidó vértanúk előképei - „szent” alakját újra előtérbe állította. A Makkabeusok IV. könyve, ami kétséget kizáróan az I. század végén állt egybe, a hagyományos megfogalmazást: „akik a Törvényért haltak meg”, „az isteni Törvény atlétái” kifejezéssel adja vissza.5 A jámborság úgy koronázza őket, mint a győzelem a versenyek győzteseit koronázza, és ez meg is jelent a Via Appia egyik katakombájának a falán.6 Ez az összehasonlítás a sztoikus moralistáktól származik.7 A görögök szemében a stadion porondján küzdő atléta a kitartás (hypomoné) megtestesítője; márpedig a kitartás a vértanúk jellegzetes erénye is, azoké, akik ellenállnak az idegen hatalom nyomásának, ami őket aposztáziára akarja kényszeríteni. Másrészt, a győztes koronája könnyen a halál fölötti győzelem szimbólumává válhatott, mivel ez a megtisztelő jel, a városban való elismertség nyilvános jegye sérthetetlenséget biztosított hordójának, lett légyen az atléta, hős harcos vagy nyilvános jótevő. Figyelni kell arra is, hogy a görögök az atletizmust olyan tevékenységnek tartották, amelynek során az ember kockáztatja az életét, vagy legalábbis a nyilvánosság előtti jóhírét, ami egy görög polgár számára ugyanazt jelentette.8 A párviadalok során, amelyek a stadionban, vagy a birkózótéren zajlottak, a homéroszi időktől kezdve a város jövendő vezető személyiségei csaptak össze. Az, amit ma olimpiai játékoknak nevezünk, és a hasonló versenyek, nem szórakozásként vagy látványosságként jelentkeztek, a sport játékos jellege csak a római civilizációban született meg. Ezeken a versenyzők nem mint amatőrök vagy hivatásosak vettek részt, hanem mint a város polgárai. 2 De sobrietate, 65. 3 Legum allegóriáé. III. 93. MTörv 45. 4 Quod omnis probus, 86. Lásd Hypothetica 11,6-7. 5 4Mak 6,10-17 és 12-16. 6 Corpus Inscriptionum Judaicarum I, CXXI. 7 A 4Mak kétséget kizáróan alkalmi beszéd egy emlékünnepre, teljesen sztoikus szellemű. A görög sportot általánosságban lásd W. Decker, Sport in der griechischen Antike, Stuttgart 1995. Uó és J.-P. Thuillier, Le sport dans l’Antiquité, Picard, Paris 2001.
