Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3-4. szám - Hittan az iskolában - Sport - Spieker, Manfred - Szax László (ford.): "Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet"
110 Manfred Spieker Ez a dokumentum a vallások közötti párbeszéd lényegét és célját úgy határozza meg, hogy alig tagadható az a benyomás, hogy szinte előkészíti az utat a regnocentrikus, vagyis végső soron a relativista vallások teológiájának. Az ember a párbeszédben megtapasztalja „saját határait, de a lehetőségeket is, hogy ezeket áthidalja. Ráébred, hogy az igazságot nem birtokolja maradéktalanul és teljes módon, de a többiekkel együtt bizalommal haladhat felé”. Isten országa „minden ember végső célja”. A vallások közötti párbeszédet az „abszolút keresésének” kifejezésformájaként szokták megjelölni. „Kölcsönös gazdagodáshoz és gyümölcsöző együttműködéshez” vezet, „az ember legnagyobb szellemi értékeinek és ideáljainak megőrzésében és támogatásában”. Egy ilyen párbeszéddel összefüggésben „elkerülhetetlen a megtérés szellemi útjának megfontolása”, sőt mi több, „születhet olyan döntés, hogy egy másik felé fordulva elhagyjuk korábbi szellemi vagy vallási helyzetünket”. Az Egyház ebben a párbeszédben „egy nyitott kereszténység képét kell, hogy sugározza”. És bár nem hallgatják el, hogy a keresztények missziós küldetése, illetve az Egyház szerepe Isten Országának „csírája és kezdete”, de sehol sincs szó az igazság kérdéséről. Úgy tűnik, zavarná „a növekedés iránti kölcsönös igényt”. A Vallások Közötti Párbeszéd Pápai Tanácsa és a Népek Evangelizálásá- nak Kongregációja által közösen kidolgozott „Párbeszéd és Kinyilatkoztatás” című dokumentum ezzel szemben a zsinat azon tanítására hívja fel a figyelmet, hogy minden ember kötelessége „az igazságot és különösen az Istenre és az O Egyházára vonatkozó igazságot keresni, majd a felismert igazságot elfogadni és megőrizni”. A vallások közötti párbeszédnek ezért, „nem lehet csak kölcsönös megértés és baráti kapcsolatok a célja”. Sokkal inkább el kell érnie „a szellem mélyebb rétegeit”, melyekben lehetővé válik a kölcsönös részesedés és eszmecsere a hitvallásokról. A vallások közötti őszinte párbeszéd azt követeli meg, hogy, „minden fél a maga hitének teljes integritásával kapcsolódjon be a dialógusba”. Ehhez hozzátartozik és nem elhallgatható, hogy az Egyházat Isten akaratából Krisztus rendelte és szükséges az üdvösséghez. Ezért teljességgel lehetetlen „az Egyházat Isten Országától elválasztani, mintha ez előbbi kizárólag a beteljesületlen történelem része lenne, míg az utóbbi, az isteni üdvösségterv eszkatologikus beteljesülését jelentené”. A négy evangélium és az Apostolok Cselekedeteinek idevonatkozó szakaszaival erősíti meg a dokumentum a kinyilatkoztatás hirdetésének feladatát, amely „sem közömbösséget, sem más tanításokkal vagy hamis magyarázatokkal való keveredést” nem enged meg. Amennyire ezen nyilatkozat kiemeli az igazság kérdésének jelentőségét, olyan világosan beszél a hátrányokról is, melyek megnehezítik a vallások közötti párbeszédet, illetve megemlíti
