Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3-4. szám - Hittan az iskolában - Sport - Spieker, Manfred - Szax László (ford.): "Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet"
106 Manfred Spieker A Katolikus Egyház ezért nem utasít el semmit sem más vallásokból, ami „igaz és szent”, vagy amiben „bármely igazság sugara” felismerhető, amely az embereket megvilágosítja. Már Pál apostol is ehhez a felismeréshez segítette hozzá az Aeropáguszon tartott beszédével az egy ismeretlen Istent tisztelő jámbor görögöket. (ApCsel 17,22-34) De egyúttal azt is hirdette, hogy Isten minden embernek, tehát nekik is egyetlen személy jézus Krisztus által ajándékozta a megváltást. Ezzel elérkeztünk a vallások közötti párbeszéd alapkérdéséhez. Milyen szerepet játszhat benne az Evangélium hirdetése? Alul kell maradnia, vagy itt is hirdetni kell Jézus Krisztus emberré válását, kereszthalálát és feltámadását? A béke és az igazságosság célja vajon csak úgy érhető-e el, ha mellőzzük az igazság keresését és lemondunk a teljesség és az egyetemlegesség igényeiről? Az úgynevezett „vallások teológiájában” létezik egy sor kezdeményezés, melyek éppen ezt követelik. „A keresztény hit igénye az egyetemlegességre nem szabad, hogy a tolerancia és béke kárára váljék” - írja Felix Wilfred. Ezek a kezdeményezések miden vallást alapvetően egyenrangúnak tekintenek. A vallásokat sokféle kinyilatkoztatásként értelmezik, az Isten országába vezető különféle utaknak tartják. Vagyis nem Jézus Krisztusról és az Egyházról kell beszélni, hanem a spiritualitásról és a misztikáról. „A vallásközi dialógus teológiai alapjának keresése közben ki kell emelni Isten országának egyetemlegességét, melyhez más vallások követői is jogosan hozzátartoznak és melyből ők is a keresztényekkel együtt részesülnek.” Isten Szentlelke mindenhol jelen van és kifejti hatását „mások vallási életében és vallási hagyományaiban [... ] éppúgy, mint ahogyan a keresztények esetében az ő egyházukban”. A keresztény hit és Egyház egyetemesség igényét felváltja Isten Lelkének egyetemessége, amely Felix Wilfred megfogalmazásában „a lélek mélységéből forrásként (tör elő) [... ] és hatalmas feltornyosuló hullámként (elönti) az intézményesség partját.” A vallások teológiájának, mint ahogy az ebből a pluralistának nevezett kezdeményezésből kitűnik, „misztikusabb természetűnek” kellene lennie. A pluralista kezdeményezés két másik irányzat kritikájaként értelmezi önmagát. Ez utóbbiak hosszú időn keresztül jelentős szerepet játszottak a vallásközi párbeszédben. Az egyik az exkluzívizmus, a másik az inkluzíviz- mus. Az exkluzívizmus elítélt minden nemkeresztény vallást, mint nem az üdvösséghez vezető tévutakat. Ezen irányzat képviselője Karl Barth volt. Az inkluzívizmus melyet Karl Rahner képviselt, a más vallásokat a kinyilatkoztatás alacsonyabb formáinak, a valóság magvainak tekinti. Ezen vallások követőit, ha hűek maradnak hitükhöz, anonim keresztényeknek nevezhetjük. Mindkét irányzat a pluralista kezdeményezés szempontjából, a keresztény
