Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Pfeiffer, Heinrich - Füzes Ádám (ford.): Krisztus teológiai ábrázolásának alapvető pontjai
40 Heinrich PFEIFFER kell mártóznia az abszolút ürességben. Csak akkor tudja Isten kinyilatkoztatásától vezetve kimondani Isten nevét és mély tisztelettel, imádással magába fogadni. Krisztus hiteles képét; ha pedig tehetséges a művészetben, akkor anyagi formában is ki tudja fejezni embertársai számára. Tulajdonképpen az egyik boldogságról van szó: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent” (Mt 5,8). A képábrázolás tilalmának tehát abszolút érvénye volt az Ószövetség népe számára, de az Újszövetségben ez már csak fenntartással érvényes, mint út Krisztus hiteles képmásához. Mindazonáltal a népek, akik nem tartoztak a választott néphez Isten megtestesülése előtt, más utat jártak be. A megtestesülés előérzései a kereszténység előtti kultúrák istenábrázolásaiban Az Ószövetség kinyilatkoztatásának korszaka, amely előkészítette az Újszövetséget, pontos történelmi és kulturális környezetbe illeszkedett, melynek természeténél fogva időbeli és térbeli koordinátái voltak. A Krisztus születését megelőző egész zsidó kultúra és történelem harcban állt két, háromezer éves kultúrával, az egyiptomi és a mezopotámiai kultúrával. A Krisztus születése előtti utolsó háromszáz évben ehhez csatlakozott még a görög világ befolyása, ez utóbbi szint kézzel fogható, hiszen az Ószövetség utolsó könyveit már görögül írták. A görögök azonban még a suméreknél és babiloniaknál is jobban eszményítették az ember képmását, egyre inkább Isten képmása fölé emelve azt. A világ egyik pontján sem lehet az Atyaistenről olyan látnivalón emberi képmást találni, mind Fidia Zeusz szobrán Olimpiában; azonban pontosítanunk kell, mert
