Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Simonis, Adrianus - Füzes Ádám (ford.): A zene és az öröm
22 Adrianus SIMONIS Mondják, hogy Beethovenben ez a kettősség, ez a drámai feszültség soha nem jutott nyugvópontra. Egész életműve annak története, hogy nem tudott megoldást találni a fölvetett kérdésekre. Wolfgang Amadeus Mozart Fényes, derűs, örömteli - talán egyetlen zeneszerzőnek művei sem méltók annyira ezekre a jelzőkre, mint Wolfgang Amadeus Mozart alkotásai. A kellem, a kiegyensúlyozottság, a formai tökéletesség érintették meg Balthasart, és ő a mozarti géniuszt olyan dimenzióba helyezte, amely csodálatosképpen mentes az áteredő bűntől, abba az édeni időbe, ahol a bűnt még nem tagadták, hanem egyszerűen polgárjoga sem volt, és még nem rontotta meg a Szépség megható megnyilvánulását. A salzburgi mester személyisége valamit sugall, és biztosan megmagyaráz néhány mozzanatot, de ne nem ad kielégítő magyarázatot mindarra, amit zenéjében továbbad. Az öröm érzése, amelyet Mozart zenéjének hallgatása vált ki belőlünk, egészen más, mint amit Beethoven bármely műve is sugall számunkra. Beethoven muzsikájában mindig van valami drámai, valami váratlanul fenyegető esemény; Mozartnál viszont a nyugalom állapota érezhető. Az elsőben az öröm valamiféle vágy, amelyet akarunk, keresünk, de sohasem érünk el véglegesen. A másodiknál az öröm a maga teljességében jelenik meg, nem megragadjuk (Mozart zenéjében sohasem párosul hősiességgel), hanem élvezzük, csodálattal és hálásan fogadjuk. A Figaro házasságának fináléjában a herceg meg akarja csalni a hercegnőt, aki értesülvén a férj házasságtörő tervéről,
