Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Misztériumaidban Téged talállak - Casel, Odo - Dobszay László (ford.): A liturgikus ünneplésről
A LITURGIKUS ÜNNEPLÉSRŐL 23 tatkozz meg, légy jelen! - és ő eljön, megmutatkozik, jelen van: aduenit, epiphaneitai, adest. De nem egyszerűen jelen van, hanem azzal a céllal jön, hogy cselekedjék, segítsen. Éppúgy cselekedjen, szenvedjen és a szenvedés árán győzzön, mint ahogy az ő első epifániájakor szenvedett, harcolt, győzött. Ám most a kultusz gyermekei már vele együttműködnek: úgy cselekszenek, mint akik közt ott az Isten. Amit végrehajtanak a kultuszban, az szent utánzás (mimészisz, imitatio), az Isten cselekedetének utánzása, tehát szent cselekmény (drama, praxisz, agere), isteni színjáték. így teszik mintegy sajátjukká az isteni életet. Tehát itt is egy játékról van szó, de olyan játékról, mely a fent említettnél összehasonlíthatatlanul mélyebb életteljességgel bír. A játék misztériummá válik, mert a szimbólumban az isteni jelenlétet valósítja meg. így tehát az ünneplés egy liturgiában éri el csúcspontját. A szent ünnepnek tartalma és „terjedelme” egészen más, mint a profán ünnepé. Ez is - éppúgy, mint amaz - egy örvendező életfokozással, egy gyönyörűséget okozó tevékenységgel ajándékoz meg bennünket, de ez az élet az isteni élet, ez a tevékenység szent, liturgikus tevékenység. Az isteni Lélek nyilvánítja itt ki a maga teljességét, az objektív örökkévalóság ereszkedik le a rövid életű emberek világába. Ha most feltesszük a kérdést: vajon megvannak-e ezek a jellemvonások a keresztény ünneplésben is, azonnal felismerjük, hogy nemcsak megvannak, de a legmélyebb értelemben meg is valósulnak. A keresztény ünnep legbelső lényege az isteninek epifániája, az isteni erő és kegyelem
