Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 2. szám - Misztériumaidban Téged talállak - Casel, Odo - Dobszay László (ford.): A liturgikus ünneplésről

A LITURGIKUS ÜNNEPLÉSRŐL 21 nem bélyegez meg a fáradság. Az otium (görögül: scholé) nem henyélés, hanem a lélek szabad odaadása egy maga­sabb régióba emelkedő életérzésnek. Az ember szívesen kezd az ünnepnapon játékba, annak alacsonyabb vagy magasabb rendű formáiba, játékba, melynek nincs hasz­nossági célja, de annál inkább van értelme. Az alacso- nyabbrendű játékban az ember örömtelién működteti saját erejét; a magasabb rendűekben pedig bepillant a világ mélységeibe, mintegy leutánozva visszatükrözi a kozmosz­nak és a léleknek titkait. így az ünnep az ember számára a magasabb célokra és gondolatokra való ráeszmélés nap­jává válik, alkalom arra, hogy szemünket a múlandóktól felemeljük a maradandó, örök javakra. Az örökkévaló visszfénye tölti el a lelket; az ünnepi hangulatból, az emel­kedett életérzésből és az elmélyedésből öröm származik. A festiuitas eredetileg örvendezést jelent. Az ünnepnapon nyert új erő tovább működik a mindennapokban. A fárasz­tó munka erőt merít az elmúlt ünnepnap öröméből, de ugyanígy a következő ünnepre való várakozásból is. így te­hát az ünnepnek, magasabb értelemben, gyakorlati hasz­na is van. Még a modern materialistának is ez az alaptétele: ne­héz hét - vidám ünnep. Persze az ő öröme és életkedve leragad a tisztán anyagiaknál. A lelkileg emelkedettebb, de nem vallásos ember is ünnepel, bár profán módon. O az élet felfokozását keresi, egy olyan felszabadulást, mely a szellemet is kielégíti. A testi lazítás és felfrissülés helyét ná­la az intellektuális vagy esztétikai felemelkedés foglalja el. Szívesen keresi a szépségben rejlő értéket: a zene, a szín-

Next

/
Oldalképek
Tartalom